2 éve láttam őt utoljára...Minden egyik napról a másikra történt,bár körülőttem már mindenki a szakításra számított.
Nem vettem,nem akartam észrevenni ami a szemem előtt volt..Állandó veszekedések,kibékülések sorozata jellemezte életünket. Az elején még apróbb összezördülések és rögtöni kibékülések....a végén napokig tartó "szenvedés" következett.
Minden veszekedés fájdalmas volt,az azutáni napok csigalassúsággal teltek,ilyenkor csak feküdtem az ágyban a telefonommal a kezemben....számtalanszor ütöttem be a számát,de egyszer sem volt merszem felhívni.....Féltem a reakciójától,féltem az újboli csalódástól,féltem mégegyszer megbántani őt.
A nagyobb veszekedések után elkezdtük kerülni egymást,azt hittük vagy talán csak reméltük,hogy minél kevesebb időt töltünk együtt annál kevesebb lesz a konfliktus köztünk.
Egyszer sem bírtuk egymás nélkül pár napnál tovább...valahogy mindig egymás mellé keveredtünk ilyenkor előszeretettel hagytak minket kettesben,így kénytelenek voltunk megbeszélni mindent....
Sokszor ígértük,hogy minden jobb lesz,más mint volt,de rákellett jönnünk,hogy a szerelem kevés ehez,kevés,hogy két ember mindig összetartson.
Elvesztettük az irányítást a saját életünk felett....minél jobban kűzdöttünk,hogy minden jobb legyen,szebb és boldogabb...egyszerűen nem működött....Ilyenkor mindkettőnknek nehezen ment a munka,a rajongók egyik percről a másikra ellenezni kezdték a kapcsolatunkat.
Megpróbáltunk megnyugtatni őket és persze magunkat is
Még a legutolsó veszekedés alkalmával sem gondoltam,hogy tovább fog tartani egy hétnél....a legapróbb lehetőségbe is belekapaszkodtam annak érdekében,hogy újrakezdjük....bármit megtettem volna,hogy minden olyan legyen mint régen.
Hónapok teltek el mire rádöbbentem,hogy tényleg vége...adiggi próbálkozásaim kudracba fulladtak...teljesen magamba zuhantam...
Napokig nem jöttem ki a szobából,alíg ettem,nem adtam magamról életjelet....nem hallgattam még a szeretteim tanácsaira sem.
Bámultam a négy falat vagy írtam a dalokat,persze mindegyik neki szólt.
Számtalan dologra utólag jöttem rá...sokat gondolkodtam,hogy vajon mit is rontottunk el és bár találtam hibákat egyik sem volt nyomós ok a szakításra és legfőképpen nem megoldhatatlan...
Azóta sem beszéltünk,láttam őt pár rendezvényen a távolból,de amint észrevette,hogy nézem elkapta a fejét...
Mostanra jöttem rá,hogy egy jó kapcsolathoz nem elég csupán az,hogy szeretjük a másikat hiszen annyi dolgog van amiben elbukhatunk,amire még csak nem is gondolunk.
Mindekttőnknek voltak próbálkozásai a szakítás után,de ezek nem bizonyultak tartós kapcsolatoknak..
Amikor először megtudtam,hogy barátja van teljesen összeomlottam....én még csak akkor jöttem rá,hogy soha többé nem lesz olyan,hogy ő és én,nem lesz többé MI.
Nehezen mentek a fellépések,lehangolt voltam és sokszor ingerült.....Gyakran órákra bezárkóztam a szobába és csak néztem magam elé..
A számítógépem tele volt az el nem küldött bocsánatkérő levelekkel éppúgy mint a mobiltelefonom.
Nem bántam meg ezt a közel 2 évet amit vele töltöttem,minden óra és perc értékes része volt az életemnek....Tomika még mindig jóban van vele,az együtt töltött idő alatt megkedvelték egymást...gyakran azon kaptam magam,hogy rajta keresztül üzenek neki,persze a válasz mindig ugyanaz volt...
    "Lépj túl rajta,én is ezt tettem"
Egy ideje már nem keresem,nem írok neki és próbálom elfelejteni bár gyanítom,hogy ez sohasem fog sikerülni teljes mértékben.
Orsi a napokban felhívott,hogy fotóznom kell majd....Lolát.
Azóta idegesen kelek és fekszem le....akárhányszor a holnapi nap jut az eszembe összeszorul a gyomrom,elkezd izzadni a tenyerem....Soha nem éreztem még hasonlót....egyszerre várom a találkozást és félek is tőle....
Várom,hogy újra láthtaom őt,beszélhetek vele,hogy hallhatom a hangját.....a hangját ami azóta is édesen cseng a fülemben
A mosolya és a mogyoróbarna szemei amiben bármelyik pillanatban eltudnék veszni...
Az érintése és a csókjai úgy hiányoznak mint a levegő,szinte lehetetlen nélküle élni,mégis muszáj
Próbáltam idegességem ellenére is legyűrni pár falatot a torkomon és emberi formát ölteni....Ahogy belenéztem a tükörbe szinte megijedtem a sápadt arctól ami visszanézett rám...mégsem ez volt a legijesztőbb hanem az a félelem ait a szememben véltem felfedezni....Végig ő járt a fejemben ahogy lehunytam a szemeimet....egyszerűen aludni sem voltam képes.
Folyamatosan azon gondolkodtam,hogy mit is fogok mondani neki,egyáltalán,hogyan fogok köszönni neki...Egy gondolat szöget ütött a fejemben és nem hagyott nyugodni....Soha többé nem lehet a tiéd....
Ez visszhangzott a  fejemben miközben álmatlanul forgolódtam az ágyban...az idő közeledtével egyre idegesebb lettem,míg végül elaludtam...

Szólj hozzá te is!

Név:
E-mail cím:
	Amennyiben megadod az email-címedet, az elérhető lesz az oldalon a hozzászólásodnál.
Hozzászólás:
Azért, hogy ellenőrízhessük a hozzászólások valódiságát, kérjük írd be az alábbi képen látható szót. Ha nem tudod elolvasni, a frissítés ikonra kattintva kérhetsz másik képet. Írd be a fenti szót:

Súgó Még nincs hozzászólás.