(Lola szemszöge)
Mikor beléptünk, egyből egy csomó ismerős arcot pillantottam meg. Rögtön őt kerestem a szememmel, de nem láttam sehol. Forgolódtam körbe-körbe, majd egyszer csak valaki befogta a szemem.
- Hé...
- Kicsi lány.. - kiabálta Tomika és elengedett, de aztán rögtön magához húzott és megölelt. Érezni lehetett rajta, hogy nem most kezdte a bulizást. Már vagy fél perce szorongatott, úgyhogy megpróbáltam lehámozni magamról, sikertelenül. Közben Gábor csak nézte, ahogy szenvedek és majd' meghalt a nevetéstől. Mikor Tomika végre arrébb húzódott elkezdett körülöttem ugrálni, és énekelt. - Ohh.. szia hello. Álljunk össze, mint két kicsi legó...
- Jól van, vége a gyereknapnak Tamás! - sietett a segítségemre Orsi. Erre ő durcás fejet vágott, de azért elment.
- Sziasztok. - állt meg előttünk Orsi mosolyogva.
- Hali. - köszöntünk egyszerre Gáborral.
- Rég láttalak! Utoljára... - kezdte, de inkább elhallgatott, mert látta, hogy határokat feszeget. Az enyémet is és Gáborét is. - A kölyök valahol táncol, ha fel akarod köszönteni. - tette még hozzá, majd elment.
- Megyek megkeresem, oké? - fordultam Gáborhoz.
- Oké, én meg iszok valamit.
Elindultam a táncparkett felé, és kis keresgélés  után meg is találtam őt. Elindultam a tömegen keresztül, de közben kicsit táncoltam is. Úgy 5 perc múlva keveredtünk egymásmellé véletlenül. Éppen nem táncolt senkivel, úgyhogy a kezénél fogva vissza húztam és rá mosolyogtam.
- Lolaaa... - kezdte é átölelt. - Hát te?
- Meghívtál nem? - kérdeztem vigyorogva.
- De azt hittem nem jössz el. - mondta, miközben közelebb hajolt, hogy halljak is valamit.
- Pedig itt vagyok.
- Táncolunk? - kérdezte.
- Persze! - feleltem és közelebb húzódtam.
Az este folyamán szinte mindenkivel táncoltam, beleértve Gábort is, aki elég korán lelépett, mert reggel megint forgat. Már szinte mindenki kiütötte magát és alig állt a lábán, csak páran voltunk még elviselhető állapotban. Bence, Peti, Orsi és szülinapos léte ellenére még Krisz is.
Pár óra múlva keveredtünk újra össze tánc közben. Ő már nem teljesen józanul, de azért még táncolt. Pont egy lassú dal következett és ő egyből magához húzott.
- Jól vagy? - hajoltam a füléhez.
- Még megvagyok... - motyogta és forogni kezdett velem.
- Hát jó. - mondtam magam elé, majd hagytam, hogy vezessen. Tánc közben a keze többször elindult lefele a hátamon, de mindig időben megállítottam. Miután vége volt a számnak elmentünk a pulthoz italért, és újabb két koktél csúszott le. Nem volt kedvünk táncolni, de a többiek társaságához se nagyon, úgyhogy inkább kerestünk egy kevésbé tömött helyet.
Fáradtan dőltem neki a falnak, ő pedig a fejem mellett támaszkodott a kezén.
- Még nem is kaptam meg az ajándékom... - mondta és kezdett közelebb hajolni.
- Krisz... - mondtam halkan. Abban sem voltam biztos, hogy észre vette.Meg állt néhány centire a számtól, de nem húzódott el. Tökéletesen éreztem magamon a leheletét, és a  márkás parfümjét, aminek még mindig bódító illata volt. Lassan végigsimított az arcomon, mire én elhúztam a kezét. Gondolkodás nélkül eltoltam magamtól és elindultam az egyik kijárat felé. Muszáj volt kicsit levegőznöm, vagy legalább elmennem innen, hogy ne az ő illatát érezzem.
Kb 20 perce ülhettem kint, mikor egy puha kezet éreztem a vállamon. Megfordultam és Krisz arcával találtam szembe magam. Nem szólt egy szót sem, csak leült mellém.
- Felejtsük el...sokat ittál. Nem haragszom.. - mondtam, hogy biztosítsam, hogy tényleg minden rendben. De közel sem volt...ott, abban a percben talán akartam, hogy megcsókoljon. Pont, mint régen. Azért rohantam el olyan gyorsan, mert megijedtem. Féltem, hogy megint össze gabalyodnak a szálak, amiknek nem kéne...
- Azért annyit nem ittam. - szólalt meg, több perces szünet után. - Egy percig sem bántam volna.
- Jobb így! - erősködtem.
- Saját magadnak mondasz ellent. - mondta, majd közelebb húzódott és felemelte a fejem, hogy a szemébe nézzek. - Csak azt sajnálom, hogy elengedtelek. El kellet veszítselek, hogy igazából rájöjjek, mennyire fontos is vagy. Még egyszer nem követem el ugyan azt a hibát!
- Gáborral vagyok! - fordítottam el a fejem. Nem akartam ránézni. Nem akartam, hogy lássa a szememben, hogy hazudok. Mert az egész életem már csak egy hazugság...nem tudom ki vagyok, és mit akarok, csak azt, hogy Krisz nélkül nem vagyok önmagam.
Óvatosan ráemeltem a tekintetem és láttam, hogy arca pár centire van az enyémtől. Lassan közeledett, én pedig nem húzódtam el.
A szája épp, hogy csak súrolta az enyémet, de rögtön borzongás futott végig a testemen. Mikor érezte, hogy nem húzódok el, kezét az arcomra tette és úgy húzott közelebb magához. A csókja még mindig ugyan olyan puha és édes volt, mint legelőször. Olyan gyengéd volt, mint talán még soha. Nem bírtam ki, hogy ne csókoljak vissza.
Mikor elhúzódott tőlem, én nem akartam kinyitni a szemem. Leragadtam abban a pillanatban.
- És Gáborral is ezt érzed? - suttogta a fülembe. Én újra lesütöttem a szemem és hallgattam. - Nézz a szemembe! Nézz a szemembe, és mond, hogy nem szeretsz... - pár percig csak némán ültünk egymás mellett, majd újra ő törte meg a csöndet.
- Szólj ha már nem félsz bevallani magadnak. Én várok rád, királylány. - mondta, majd nyomott egy puszit a homlokomra, felállt és elment. Gondolom vissza ment a többiekhez. Nekem semmi kedvem nem volt a társasághoz...
Kezdtem kicsit fázni, mivel csak egy rövid koktélruha volt rajtam, de most valahogy jól esett a hideg szél...kitisztította a gondolataim.
Ahogy egy kicsit is belegondoltam az egészbe, elsőként az jutott eszembe, hogy megcsaltam Gábort. Szörnyen éreztem magam emiatt, és el se tudtam képzelni, hogy a fogok a szemébe nézni. De jobban féltem az igazságtól...miért nem tudtam Krisz szemébe nézni? Hisz egyszerű dolgot kért, mert én nem szerethetem őt...az nem lehet.
Milyen rég próbálom elhitetni magammal. Egy ideig sikerült is és boldog voltam. De ez talán nem volt valós. Mindent magamra erőltettem, ahogy Gábort is.
Miután ezt átgondoltam, úgy éreztem, hogy azonnal el kell mondanom Krisznek. Elindultam befelé és őt kezdtem keresni, de nem, hogy őt, még egy józan ismerőst se láttam. Nagy nehezen megláttam Orsit és Bencét az egyik asztalnál. Rögtön elindultam feléjük...
- Hé, Krisztián hol van? - faggattam őket egyből.
- Haza ment. - felelte Orsi, miközben elnyomott egy ásítást.
- Egyedül? De hát ő a saját kocsijával jött, nem?
- És? - értetlenkedett.
- Tudod te mennyit ivott? - ordibáltam magamból kikelve, mire ők kikerekedett szemekkel néztek rám.
- Nekünk azt mondta, hogy nem ivott. - szólt közbe Bence is csodálkozva.
- Gratulálok... - morogtam és már indultam is ki keresni egy taxit. Szerencsére pont találtam egyet. Beszálltam, megmondtam Krisz címét, és imádkoztam, hogy otthon legyen mire oda érek. A percek csiga lassúsággal teltek, és folyamatosan azt kérdezgettem a sofőrtől, hogy mikor érünk már oda. Amikor végre lefékezett, gyorsan a kezébe nyomtam a pénzt és már rohantam is fel Krisszék lakásához. Gyakorlatilag rátámaszkodtam a csengőre és idegesen vártam bármilyen apró kis neszre bentről, de nem jött semmi. Még pár percig próbálkoztam, aztán elengedtem a csengőt.
Minél jobban járattam rajta az agyam, annál rosszabb dolgok jutottak eszembe, hogy mi lehet vele.
Hátráltam egy lépést és neki dőltem a mögöttem lévő falnak. Lehunytam a szemem és azt kívántam, bárcsak álmodnék és amikor felkelek, minden a régi lenne. Bár nem igazán tudtam behatárolni, mit jelent "a régi".
Átfutott az agyamon, hogy fel kéne hívnom Orsit, de nem volt erőm elő venni a telefonom.

Szólj hozzá te is!

Név:
E-mail cím:
	Amennyiben megadod az email-címedet, az elérhető lesz az oldalon a hozzászólásodnál.
Hozzászólás:
Azért, hogy ellenőrízhessük a hozzászólások valódiságát, kérjük írd be az alábbi képen látható szót. Ha nem tudod elolvasni, a frissítés ikonra kattintva kérhetsz másik képet. Írd be a fenti szót:

Súgó Még nincs hozzászólás.