Harminchatodik rész

  2011.09.18. 14:46

A színpad széléről figyeltem a hatalmas tömeget.A szokásos kép fogadott, telefonok a kézben, izgatott arcok pillantgattak hátra, vigyorogva énekelték a számaimat.Még mindig annyira hihetetlen ez az egész, emberek akik csak miattam jönnek el, utaznak ennyit.Minden egyes fellépésen ismerős arcokkal találkozom, eszméletlen.Egyszerűen nem vagyok képes megszokni ezt vagy talán eléggé megköszönni nekik, mert van mit.Nem is tudják, hogy valójában mekkora segítséget nyújtanak nekem a rosszabb napokon, mert én is vagyok fáradt, hisztis és nyűgös, de az emberek egy előadó esetében hajlamosak erről az apró kis tényről megfeledkezni.Gondolatmenetemet egy kedves hang szakította félbe.

 

 - Szívem, mindent bele. Ügyes leszel! - mosolygott rám halványan Lola, majd egy apró puszit nyomott a szám sarkába.Kezemmel automatikusan simítottam végig combján, derekán és oldalán, hogy aztán arcán pihenjen meg.Másik kezem erősen fogta csípőjét, egy könnyed mozdulattal rántottam magamhoz, ő pedig nevetve csapódott neki mellkasomnak.Homlokom az övének támasztottam, így tanulmányoztam arca minden egyes négyzetcentiméterét.Annyira elbűvölő..

 

 - Menned kell - suttogta ajkaimba, mit sem törődve az előbb hallottakkal csókoltam meg - Krisztián, komolyan fejezd be. Várnak a rajongók - kopintott az orromra, édesen mosolyogva nézett fel rám.

 

 - Nem érdekel - motyogtam alig hallhatóan.Hirtelen hátrébb lépett, én pedig hatalmas szemekkel pislogtam rá.

 

 - Indulás - mosolyogott rám, kaptam még egy apró puszit és már is a lépcső felé kezdett tolni.Szinte azonnal felcsendült az intro, jelezve, hogy ideje színpadra lépni.A srácokkal lassan elindultunk, vetettünk egymásra egy amolyan 'sok szerencsét' pillantást, majd vigyorogva álltunk meg középen.Elég sokan jöttek el, kitartóan tapsoltak és ugráltak velünk.

 

 - Hatalmasak vagytok. - vigyorogtam a közönségre - Közben szeretném megköszönni a lehetőséget, hogy felléphetünk mi is ezen a színpadon olyan előadók mellett és mögött, mint akik előttünk és utánunk.Nagyon köszönjük még egyszer a szervezőknek. Indítsuk a következő számot - pillantottam Ferire -  A szám címe pedig a Más Volt. Még egy nóta a Special nagylemezről, ez az egyik személyes kedvencem.

 

" Mindent máshogy látsz, mindig máshol jársz, mint én. Az utunk eltűnt rég, az összes emlék szép, a Miénk. "

 

Lenyomtuk a megszokott fél órás koncertet, majd egy gyors átöltözés következett és autogramm osztás.A srácok is beálltak mellém, a rajongók imádják őket.Próbáltuk minél hamarabb lezavarni az egészet, mert hiába élveztem annyira, nekem is melegem van, szó szerint folyik rólam a víz és mosolyogva írom alá az orrom elé dugott századik papírfecnit is.Igen, már a kezem is fáj! Integetve oldalaztunk a kocsi felé, elköszöntünk a többiektől és Lolával az édesapjához indultunk.Gyomorgöcsöm van, ez remek. Hiába találkoztam már vele, még is csak szakítottunk egyszer a pici lányával.

 

 - Ideges vagy, édes? - pillantott rám Lola, levakarhatatlan vigyor játszott az arcán.Élvezi, állapítottam meg egy kis idő után.

 

 - Dehogy! - legyintettem egyet, szörnyen lazának akartam tűnni, de csak egy ideges kormányszorításta telt tőlem.Emlékszem amikor Lolát vittem el újból anyuhoz, úgy várta a találkozást, mint egy rossz kisgyerek.Temérdek felesleges kérdést tett fel nekem, amit a saját szemével is láthatott volna, amint odaértünk.  

 

" - Jézusom. Anyukád tud róla, hogy megyünk? Fogadni merek, hogy még mindig annyira gyönyörű - sóhajtott fel, esélyem sem lett volna megszólalni mellette, azonnal újabb kérdéseket tett fel - A szobádat még mindig nem alakították át? Hihetetlen, hogy jobban ragaszkodnak hozzá, mint te. - vigyorgott rám - Az öcséd, hogy van? Olyan régen meséltél már róla, van barátnője? - húzogatta a szemöldökét, annyira kíváncsi - Mindegy is, biztos, hogy szétölelgetem - nevetett fel - Úgy várom már, hogy megérkezzünk.

 

 - Nyugi, kislány! Levegőt is vegyél közben - vigyorogtam, ő csúnyán nézett rám és kinyújtotta a nyelvét - Mindent megnézel majd, beszélgethetsz anyuval is. Hihetetlen, hogy ennyire kíváncsi a természeted. - motyogtam - Már ne is haragudj, az  öcsém valóssággal elvárja tőled. "

 

 - Lazíts már! Nem lesz semmi probléma.Különben is, úgy csinálsz, mint ha még életedben nem láttad volna - nevetett - Nem esz meg azért, mert régen szakítottunk. Közös megegyszés volt, emlékszel? Ezt ő is nagyon jól tudja - emlékeztetett, nem is tudom, hogy hanyadszorra.

 

 - Tudom - sóhajtottam fel és figyelemelterelés céljából vadul kezdtem pásztázni az utat.Körülbelül 15 percnyi kocsikázás után parkoltunk le az ismerős krém színű kertesház előtt.Lassan kiszálltam az autóból, Lola a kezét nyújtva várt rám.Izgatottan indult a kapu felé, majd hosszan nyomta meg a csengőt, melynek pittyegése még az udvarra is kihallatszott.Az apja mosolyogva jött oda hozzánk, majd ajtót nyitott.Szeme összekulcsolt kezünkre vándorolt, majd sokatmondón bólogatni kezdett.

 

 - Én megmondtam, hogy ti még együtt lesztek. Nem igaz, kincsem? - nézett a lányára és szorosan karjaiba zárta - Örülök, hogy látlak - pillantott rám és kezét nyújtotta, amit el is fogadtam.

 

 - Én is örülök - mosolyogtam rá - Hogy vagy mostanában? Nagyon régen nem hallottam rólad - néztem rá.

 

 - Megvagyok, de ne rólam beszélgessünk.Meséljetek inkább ti. Mik a tervek, gyerekek? - emelte fel a szemöldökét - Kisbaba? Eljegyzés? Összeköltöztetek már, ugye? - vigyorgott szüntelenül

 

 - Apa - szólt rá Lola édesen - Még nem gondolkoztunk ilyeneken. Nem igaz, Krisztián? - bökött oldalba, hogy erősítsem meg az előbb hallottakat.

 

 - Ami azt illeti, én már eljátszottam a gondolattal - kezdtem bele óvatosan, Lola pedig azonnal felpattant melőllem.

 

 - Kér valaki inni? - nézett körbe - Senki? Én kérek - hadarta és szinte futva menekült ki a szobából.

 

 - Mindenképpen szeretnék egy kisgyereket, de még nem alkalmas az időpont. Mind a ketten a karrierünkre koncentrálunk most, de ha ennek az időszaknak vége egészen nyugodtan várhatod az unokát - vigyorogtam rá, de azonnal megfagytam amint megpillantottam Lolát, fejcsóválva közeledett felénk. Az egész nap így telt el, úgy tűnik leendő apósom fülébe ültettem a bogarat, lehetetlen feladatnak bizonyult kizárni a gyerek kérdést a beszélgetésekből.Késő este hosszú búcsúzkodás után indultunk vissza.A lelkemre kötötte, hogy kisfiút alkossunk, ha minden igaz focizni akar vele, én csak vigyorogva bólogattam.A haza vezető út csendben telt, egyikünk sem szólalt meg.Lola valamiért neheztelt rám, én pedig nem tudtam, hogy miért.Nem láttam értelmét annak, hogy bocsánatot kérjek, nem éreztem azt, hogy hibáztam volna bármiben is...

Szólj hozzá te is!

Név:
E-mail cím:
	Amennyiben megadod az email-címedet, az elérhető lesz az oldalon a hozzászólásodnál.
Hozzászólás:
Azért, hogy ellenőrízhessük a hozzászólások valódiságát, kérjük írd be az alábbi képen látható szót. Ha nem tudod elolvasni, a frissítés ikonra kattintva kérhetsz másik képet. Írd be a fenti szót:

Súgó Még nincs hozzászólás.