Másnap jókedvűen keltem. Felöltöztem és lementem a konyhába. Anya épp reggelit csinált.
- Jó reggelt kicsim. - mosolygott rám.
- Jó reggelt. - nyomtam egy puszit az arcára.
- Mit tervezel mára? - kérdezte, miközben egy nagy tányér rántottát rakott le elém.
- Sétálok, körülnézek a városban...
- Jólvan, leszaladnál a boltba? Kéne pár dolog.. - mutatott fel egy teleírt papírt.
- Persze, megyek. - nevettem és elvettem tőle. Felszaladtam a telómért, aztán elindultam.
Csak pár utcára volt a bolt, úgyhogy sétáltam. Pechemre épp valami rendezvény volt a főtéren, egy csomó tinilánnyal. Próbáltam minnél jobban kikerülni, de pár csajszi meglátott és elkezdték hangosan ordibálni a nevem. Remek.. ennek a napnak is annyi. Imádom a rajongóimat, de most tényleg pihenni és gondolkodni jöttem.
Unottan kezdtem írogatni a nevem a papírokra, amiket az orrom alá dugtak. Kezdtek egyre többen körém gyűlni.
- Héé srácok, ne haragudjatok, de nekem mennem kell. - mondtam és hátrálni kezdtem.
Útközben még aláírtam pár kártyát, de ígyis eltartott legalább 20 percig mire kijutottam a tömegből. Ezek után már siettem bevásárolni, anya már biztos vár rám. Mostmár bánom, hogy nem kocsival jöttem. Azthiszem a városnézést holnapra halasztom... Mikor hazaértem anya épp takarított.
- Mi tartott ennyi ideig édesem? - mosolygott
- Találkoztam pár rajongóval...
-Óóó
- Asszem ma  nem megyek várost nézni. - motyogtam kedvetlenül.
- Legalább tudunk beszélgetni. Olan ritkán jössz haza.
- Tudom anya, de nagyon sok a munkám. Viszont mostanában több koncertem is lesz errefele. Majd benézek. - nyugtattam.
- Jólvan. Na és mivan az új barátnőddel? Láttam rólatok képeket az őjságban. Aranyos lánynak tűnik. - mosolygott.
- Igen, az. Megvagyunk, de még elég friss a dolog. - gondoltam nem zúdítom rá most, hogy épp az esküvőmet tervezem egy lánnyal, akit alig egy hónapja ismerek.
- Már épp itt az ideje, hogy boldog légy.
- Olyan boldog sosem leszek mint vele... - hajtottam le a fejem.
- Ne mondj ilyet kicsim. - fogta meg a kezem.
- Most inkább felmegyek. - suttogtam, majd meg sem várva a válaszát felrohantam a szobámba. Leguggoltam az éjjeliszekrényemhez és elkezdtem keresgélni a fiókban. Nem sokkal késöbb meg is találtam ami érdekelt. Csak néztem a képet, ami akkor készült, mikor Jennit először hoztam el a szüleimhez. Két hónapja jártunk akkor, és nagyon boldogok voltunk. Ez látszott a képen is. Én épp egy puszit nyomtam az arcára, ő pedig csak vigyorgott. Istenem, az a mosoly, sosem felejtem el. Régen mindig ez adott erőt. A rajongóim mellett neki köszönhetem, hogy itt tartok. Ő mindig ott volt amikor a legnyagobb szükségem volt rá, mikor én már úgy döntöttem, elég, mindig ő tartott vissza.
És amikor ő itthagyott legfőképp egy ember tartotta bennem a lelket. Lola, aki történetesen épp most készül  "elhagyni". Még mindig nem tudom róla elképzelni, hogy ilyet tett volna.  Valmi nagyon nem állt össze ebben a sztoriban...
Najó, mára elég volt az önmarcangolásból, nem ezért jöttem.
Bekapcsoltam a régi számítógépem, és ráraktam pár képet egy pendrive -ról. Azokat a képeket kerestem ki amiket akkor csináltam, mikor Merci velem volt fotózni. Most vettem csak észre mennyi képet csináltunk. A felét kapásból kiválasztottam és kitöröltem, a kedvenceimet pedig felpakoltam a honlapomra. Megtaláltam azokat is amin Meci volt. Elég szép képek lettek, úgyhogy abból is felraktam párat...
ő tuti jó modell lenne. - mosolyogtam magamban.
Annyira belemerűltem a képekbe, hogy észre se vettem, hogy már este van. Goyrsan lezuhanyoztam és befeküdtem az ágyba.Mercit már nem volt kedvem felhívni...majd holnap kárpótolom valamivel.
Beállítottam az ébresztőmet, majd leraktam a mobilom és 2 percen belül már aludtam is.