Arra ébredtem,hogy Lola simogatja az arcom
-Jó reggelt-adott egy puszit és a kezembe nyomott egy bögre kávét
-Jó reggelt...köszi-mosolyogtam rá
-Tudod hogy milyen nap van?-kérdezte egy kicsit félve
-Igen,tudom-sóhajtottam fel
-Ha gondolod elkísérlek-ajánlotta fel
-Eszemben sincs elmenni-morogtam
-Krisz el kell menned-mondta volna tovább,de félbeszakítottam
-Nem,nem kell...senki nem várja el tőlem-mondtam,felálltam az ágyról és kimentem
-Nem akar menni-mondta Lola Tominak
-Kölyök,ne legyél ilyen gyerekes-mondta
-Miért nem lehet békén hagyni?Nem akarok odamenni,nem akarom látni-ordítottam
-Eltelt egy év és még csak el sem mentél,ideje lenne erőt venned magadon és ha kell mi is segítünk-Mondta Tomika
-Nem hiszem,hogy ez jó ötlet lenne-mondtam,visszamentem a szobába és befeküdtem az ágyba,persze Lola jött utánam
-Kicsim,nekem mennem kell...fellépés-mondta
-Oké...akkor majd találkozunk-álltam fel
-Gondold át-mondta de közbevágtam-már megbeszéltük
-Hát jó,sietnem kell..szia-adott egy puszit a számra és már el is indult,de visszahúztam és megcsókoltam
-Most már mehetsz-vigyorogtam
Visszafeküdtem,de folyton csak Jennit láttam,így feladtam és kimentem a konyhába meginni egy pohár vizet
Leültem a székre és csak néztem magam elé...Talán igazuk van és el kellene mennem a sírhoz,de valami visszatart...talán nem akarom ugyanazt érezni mint amikor elment,talán csak félek hogy újra fájni fog
Ehhez hasonló gondolatok kavarogtak a fejemben és nem tudtam elkergetni őket
Órák óta ezen rágódtam majd gondolkodás nélkül pattantam be a kocsiba...elindultam oda ahol valami fontos végetért és ahol egy új élet kezdődött
Lehajtottam a temető felé,kiszálltam a kocsiból és vettem egy csokor virágot
Ahogy sétáltam egyre több kérdés merült fel bennem..Milyen lesz látni?
Emlékszem,hogy milyen volt a temetésen ahogy a koporsóra kellett néznem és gombós keletkezett a torkomban...ahogy falfehéren álltam és hallgattam a beszédet...mintha kívülről láttam volna magamat,azóta még csak a sír közelében sem jártam...nem tartottam jó ötletnek felidézni a múltat,amíg ezen gondolkodtam,megláttam azt a sírt
Egy könnycsepp folyt végig az arcomon...lejátszottam a fejemben hogy akár meg is fordulhatnék,de nem tettem,szépen lassan odasétáltam
Fájdalommal töltött el ránézni a keresztre:Élt 21 évet
Minden emlék amit eddig gondosan elzártam a felszínre tört....szinte átsöpört rajtam és kénytelen voltam újra átélni mindent...
Az első találkozásunkat...Az iskolába siettem,persze késésben voltam mint mindig,amikor az ajtót nyitottam fellöktem egy lányt
-Sajnálom...nem láttam hogy jössz-hadartam,de ő fel sem nézett
-Tényleg sajnálom-próbálkoztam újra és a kezemet nyújtottam
-Semmi baj-a hangja a fülemben csengett és ekkor felnézett...barna szemei szinte megbabonáztak
-Te idejársz?-kérdeztem
-Igen,ide-mosolygott
-Hogy nem vettem  észre?-ezt most hangosan mondtam?Én barom..ennél jobban már nem szúrhatom el
-Nincs kedved eljönni velem valahova?-kérdeztem kicsit félénken
-De,persze..nagyon szívesen
Telefonszámot cseréltünk és megbeszéltük,hogy moziba megyünk
-Akkor szia-köszönt el és már indult is
Megfogtam a karját és visszahúztam
-Szia,akkor este-súgtam a fülébe és egy puszit nyomtam az arcára,ő pedig elpirult
Mosolyogva gondoltam vissza erre a napra...emlékszem amikor elmondta hogy terhes
-Szia kicsim-köszönt
-Szia...mit mondott az orvos?-kérdeztem
-Üljünk le..tudom,hogy ez most sokkoló lesz és megértelek ha nem vállalod-mondta-terhes vagyok
-Ez komoly?-vigyorogtam
-Igen-nézett fel
-Ez király...a kis Éder...megtanítom mindenre...Tomikával nem szabad egyedül hagynunk-gondolkodtam hangosan
-Te örülsz neki?-kérdezte
-Persze,hogy örülök..miért mit gondoltál?-nevettem
-Nem is tudom,talán azt,hogy nem tudod összeegyeztetni a karriereddel-mondta volna tovább,de a szája elé tettem a kezem
-Ebből elég,tudod hogy mindennél fontosabb vagy-csókoltam meg-lesz egy fiunk-vigyorogtam megállás nélkül
-Fiunk? Lányunk lesz-mosolygott
-Tudom hogy fiú lesz
-Ha tudod akkor jó-vigyorgott
Még mindig egy helyben álltam és néztem magam elé...nagy nehezen megmozdultam és a sírra helyeztem a virágot
Lejátszottam a fejemben az első randit,az első csókot,amikor először vittem haza,a balesetet...
Emlékeztem rá..tisztán..mintha csak tegnap történt volna
Könnycseppek folytak végig az arcomon és hiába töröltem le őket,újak jöttek a helyükre,így hát feladtam és hagytam,hogy az emlékek átjárjanak még egyszer utoljára....eldöntöttem,hogy az lezárom a múltat,bár Jenit soha nem fogom elfelejteni.
Ottmaradtam még egy kicsit..majd mikor kicsit lenyugodtam elindultam haza...amikor felértem Tomika a konyhában volt
-Szia Kölyök....rosszul nézel ki-mondta
-Szia....pff...köszi-feleltem morcosan
-Hol voltál??  Kezdtem aggódni-mondta
-Kimentem a sírhoz-feleltem
-Értem-felelte és tudtam hogy ezzel lezártuk a témát
Bementem  a szobába,leültem a zongora elé és csak játszottan
Már csak azt éreztem hogy karok fonnak körbe..hátrafordultam és Lolával találtam szembe magamat
Nem szólt semmit csak megölelt,feltételeztem hogy Tomika beszélt vele
-Tomika mondta igaz?-kérdeztem
-Igen-suttogott
-Szeretlek-mondtam
-Én is szeretlek-adott egy puszit az arcomra-büszke vagyok rád-mosolygott
-Nem akarunk lefeküdni aludni?-kérdeztem...nem volt sok kedvem beszélgetni
-De,hulla fáradt vagyok-ásított
Befeküdtünk az ágyba,Lola édesen szuszogott mellettem,de én sehogy sem tudtam elaludni...csak forgolódtam míg végül elnyomott az álom...