Idegesen kapkodtam elő a ruhákat a szekrényből. Lola csak ült mögöttem az ágyon és engem nézett.
- Jössz? - kérdeztem gyorsan.
- Persze. - válaszolt és felpattant az ágyról. Felkaptam a cipőm és indultam volna kifele, de hirtelen eszembe jutott valami és berohantam a fürdőbe. Szinte feltéptem a szekrény ajtaját és sorba dobáltam félre a gyógyszeres dobozokat, amíg nem találtam az Aspirint. Felkaptam és újra elindultam. Lola és Orsi már lent vártak a kocsiban.
- Hello kölyök.
- Szia. - köszöntem, miközben beültem hátra, Lola mellé. Egész úton csöndben ültünk egymás mellett. Hátra döntöttem a fejem és lehunytam a szemem.
- Krisz...siessünk! Mindjárt te jössz. - szólongatott Lola és megsimogatta az arcom.
- Megyek. - motyogtam és nagy nehezen kimásztam a kocsiból. Egyből a sátorba mentem és leültem. Andrisék már ott vártak és rögtön odajöttek hozzám.
- Kölyööök! - ugrott a nyakamba Düki, de én egyből lelöktem magamról.
- Ne most! - morogtam és elkezdtem keresgélni a gyógyszert, amit elraktam. Gyorsan bevettem egyet és mivel Orsi szólt, már mentem is fel a színpadra. Próbáltam minél gyorsabban lezavarni az egészet. Mikor elkezdtek visszatapsolni, úgy éreztem, mindjárt összeesek, olyan rosszul voltam, de gondoltam ezt az egyet még kibírom.
- Sajnálom gyerekek, de mi sietünk tovább.Zsírabuli Pest, sziasztok. - ordítottam a mikrofonba az utolsó erőmmel, majd rohantam lefele. Lola egyből elém sietett.
- Nem is sietünk, miről beszélsz édes? - nevetett, miközben megsimogatta az arcom. - Minden oké? Nem nézel ki valami jól. Jézus Krisz...te lázas vagy! - ijedt meg és a homlokomra tette a kezét.
- Aha... - feleltem és a vállára hajtottam a fejem. Ekkor Orsi lépett mellénk, de nem volt túl jó kedvében.
- Ez meg mi volt? - kiabált, mire én még szorosabban Lolához bújtam.
- Orsi, Krisz lázas. Haza tudnál vinni? Majd szólok Tibinek, hogy oda jöjjön értem. - mentett ki Lola, majd a hátamat kezdte simogatni.
- Jó, jó gyertek... - türelmetlenkedett Orsi. Gyorsan hazavitt minket és már sietett is tovább.
El akartam menni zuhanyozni, de Lola még csak azt sem engedte.
- De én nem akarok itt feküdni! - jelentettem ki.
- Krisz, beteg vagy! - felelte kicsit türelmetlenül, mivel már vagy egy órája ezt játszottuk. - Kérlek...maradj nyugton. - váltott lágyabb hangnemre.
- Itt maradsz velem?
- Fellépésem van. - nézett rám bocsánatkérő szemekkel.
- Nagyon siess!
- Ígérem. - mondta és nyomott egy puszit a homlokomra, majd elment. Én csak becsuktam a szemem és hallgattam ahogy kinyílik, majd becsukódik az ajtó. Pár perc múlva el is aludtam.
Mikor felébredtem, éreztem, hogy teljesen le vagyok izzadva és nagyon melegem van. Kimentem a konyhába, de senkit nem találtam. Bementem Tomikához...senki. Úgy döntöttem elmegyek zuhanyozni és lenézek a stúdióba Pixához. Én nem bírom ezt a semmit tevést.
Lezuhanyoztam és felkaptam egy egyszerű fekete gatyát és pólót.
Épp mikor kiléptem az ajtón Lola jelent meg.
- Te meg mit csinálsz? - förmedt rá.
- Őő... lenézek Pixához. - válaszoltam bátortalanul. Tudtam, hogy erről le is mondhatok.
- Nem! - jelentette ki határozottan.
- De...
- Beteg vagy! Nem akarom, hogy még rosszabbul legyél.
- de már jól vagyok! - erősködtem, de még én is hallottam a hangomon, hogy ez nem sikerült túl meggyőzőre. - Jól van, megyek már! - indultam volna kedvetlenül.
- Hééé...most már itt maradok. - próbált feldobni.
- Szívesebben mennék el valahova veled... - bújtam hozzá, már bent a lakásban.
- Tudom kicsim, de amíg beteg vagy, addig nem. Inkább aludj egy kicsit...
- Jól van, de csak ha te is! - makacsoltam meg magam és nevetni kezdtem, de rögtön meg is bántam, mert erős fájdalom hasított a fejembe. - Asszem előbb hozok gyógyszert... - indultam volna el, de megfogta a kezem.
- Majd én hozok. Feküdj le.
- Imádlak! - mondtam és adtam egy puszit a szájára. Ő ment a gyógyszerért, én pedig be a szobába. Ledobtam magam az ágyra és a párnába temettem az arcom. Alig bírtam ébren maradni, de meg akartam várni Lolát. Pár perc múlva be is jött és éreztem, hogy leül az ágyra, de nem szólt hozzám.
- Ébren vagyok. - szóltam.
- Oké, hoztam gyógyszert. - mondta és a karomat kezdte simogatni.
- Köszönöm. - ültem fel. Bevettem a gyógyszeremet, majd közelebb húztam Lolát és magunkra rántottam a takarót. Át akartam ölelni, de rögtön el is húzódtam.
- Várj csak... ugye te nem fogod elkapni? - aggodalmaskodtam.
- Ez nem fertőző. - nevetett és visszabújt hozzám, amit már én se elleneztem. Egy percen belül már aludtam is. Mikor késő este felébredtem Lola nem volt mellettem. Kicsit csalódott voltam, mert azt hittem elment, de aztán hangos nevetést hallottam Tomika szobájából. Sejtettem, hogy csak ők lehetnek, úgyhogy elindultam a másik szoba felé. Nem vették észre mikor beléptem. Mindketten az ágyon feküdtek, és Tomika épp Lola fölé mászott...