Reggel iszonyatosan fájt a fejem,ígyhát feltápászkodtam az ágyból és gyógyszer után kutattam...megtaláltam és gyorsan bevettem,aztán leültem a konyhában és az arcomat a kezembe temettem

Ottültem egy ideje amikor képek villantak be a tegnapi napról...ahogy Lolával viselkedtem,ahogy elment

Nem hittem el,hogy képes voltam ezt tenni vele,pedig szeretem,igazán,teljes szívemből

Hirtelen felkaptam a fejem,de a fájdalom belenyilalt,de abban a pillanatban nem érdekelt...csak megakartam tudni,hogy hol van

Felálltam és Tomika szobájába indultam,de nem erre számítottam...Tomi sehol sem volt,de Lola az ágyában aludt és édesen szuszogott

Leültem az ágy szélére és csak néztem...nem mertem felkelteni,féltem,hogy milesz....nem akartam azt hallani a szájából,hogy vége,de ekkor meghallottam ahogy a nevemet mondogatja

Odanéztem,de még mindig aludt....elkezdtem az arcát simogatni,óvatosan nyitotta ki a szemét és ahogy meglátott arrébb húzódott az ágy másik szélére...olyan volt mintha félne tőlem

Elindultam a másik oldalra,de megint arrébhúzódott

-Te félsz tőlem-mondtam inkább csak magamnak-Én,én sajnálom ami tegnap történt-hajtottam le a fejem

Ő nem szólt semmit,pár perc csönd állt be amit én törtem meg

-Nemtudom mit kellene mondanom,csak azt tudom,hogy szeretlek és nem akarlak elveszíteni-suttogtam

-Énis szeretlek,de lehet ezt már nem érdemes folytatni....

-Szerintem viszont érdemes-mondtam

-Krisz mindig van valami ami közénk áll,mindig van valaki aki ellenzi a kapcsolatunkat-fakadt ki

-Sajnálom,hogy így gondolod....egy percig azthittem,hogy te is komolyan gondolod,de látom tévedtem-felálltam az ágyról és kisétáltam

Tomika a konyhaasztalon terült el,feltehetőleg aludt,így eljöttem mellette és bementem a szobámba

Lehasaltam az ágyon és arcomat a párnába temettem,megint éreztem ahogy lüktet a fejem,kezem a halántékomra szorítottam,de semmit nem használt

Tétlenül feküdtem az ágyamban és csak feküdtem  és feküdtem

Apró könnycseppek jelentek meg az arcomon,újra és újra végiggondoltam mindent

Nem hinném,hogy éppen jól reagáltam arra amit Lola mondott és egyáltalán nem így gondolom,de valahogy kicsúszott

Mindig eszembejutott amit mondott,sokan ellenzik a kapcsolatunkat....én nem vettem észre vagy csak nem akartam

Hónapok óta ebben a rózsaszín felhőben éltem és mégcsak észre sem vettem ami körülőttem van....még a nyílvánvaló dolgokat sem

Pedig minden a szemem előtt zajlott...tényleg voltak olyan rajongók akik ezért fordultak el tőlünk vagy olyan "barátok" akik azt mondták,hogy ennek nincs jövője,de mégcsak átsem gondoltam ezeket

Én csak Lolát láttam és azt,hogy szeretem és kell nekem,ami persze igaz és jó,de nem hanyagolhatok el másokat emiatt a kapcsolat miatt...úgy viselkedtem mint egy tinédzser aki először szerelmes...

Jennivel valahogy minden egyszerűbb volt,ő nem szerepelt állandóan a tévében mint mi énekesek...senki nem akarta tudni,hogy kivel jár,hova megy ha nincs fellépése és ehhez hasonló dolgok...

Ha újrakezdhetném sem csinálnám másképp,az elején is tudtuk,hogy nehéz lesz,de úgy éreztük megéri ez az áldozat azért,hogy együtt lehessünk

 Arra lettem figyelmes,hogy két kar fonódik körém,megfordultam és szomorúan néztem fel Lola gyémántként csillogó szemébe

Nem szólaltunk meg csak néztük egymást hosszú perceken át,aztán egyre közelebb hajolt hozzám és egy lágy csókót adott a számra és vigyorogva húzódott el tőlem,de a pólójánál fogva visszahúztam és szorosan magamhoz öleltem....szükségem volt rá,érezni akartam,tudni,hogy mellettem van

-Hiányoztál-suttogtam

-Te is nekem-suttogott ő is,felemelte a fejét és egy puszit nyomott az arcomra,majd visszafeküdt és a nyakamba rejtette arcát....mélyen beszívta az illatom mire én halkan felnevettem

-Imádom az illatod-mondta,bár nemtudtam eldönteni,hogy nekem vagy csak magának-Rossz volt úgy aludni,hogy nem éreztem-sóhajtott fel

-Tényleg sajnálom ami tegnap történt,nemtudom mi ütött belém-fordítottam el a fejem,nem akartam,hogy lássa a fájdalmat a szememben amiért én tettem ezt vele....

-Krisz-suttogta-nézz rám-óvatosan simogatta az arcom,mire én feléfordultam

-Sajnálom,hogy senkitől nem tudlak megvédeni,még magamtól sem

-Ez butaság szivem-mosolygott rám bíztatóan-kicsit többet ittál a kelleténél,ez mindenkivel megesik

Tudtam,hogy csak azért mondja,hogy jobb kedvem legyen,hogy ne magamat okoljam..

-Velem nem esik meg ilyen,soha nem történt ilyen és most pont veled...-nem tudtam befejezni,csak néztem magam elé és belül mardosott a bűntudat

-Többet nem tudok a szemedbe nézni-mondtam ki amit gondoltam

-Krisz,fejezd be...megbócsátottam...teis bocsáss meg magadnak,kérlek

Ebben a percben elhatároztam,hogy mindig vigyázni fogok rá és elfeledtetem vele ami történt

-Szeretlek Hercegnőm-néztem bele a szemébe és elmosolyodtam

-Énis szeretlek Hercegem-nevetett fel