(Lola szemszöge)
Jókedvűen léptem ki a házból. Jó érzés volt, hogy végre tisztáztuk ezt Krisszel...
Kicsit késésben voltam, de még így is előbb értem a WestEndbe, mint Gábor. Kb 5 perc múlva ő is megjelent.
- Szia kicsim. - köszönt és nyomott egy puszit a számra, majd leült velem szemben.
- Hali. - viszonoztam mosolyogva.
- Ilyen jól ment? - csodálkozott.
- Aha, megbeszéltük a dolgokat.
- Aha... - motyogta. - Eszünk valamit? - váltott hirtelen témát. Úgy láttam rajta, hogy furcsálja ezt az egészet, szóval inkább nem mentem bele.
- Persze. - felálltam, összekulcsoltam a kezünket és elindultam az éttermek felé.
Miután megebédeltünk még sétálgattunk kicsit, majd leültünk egy padra beszélgetni.
- Mi a baj? - nyögtem ki végül, mert egész délután alig szólt pár szót.
- Semmi. - próbált nyugtatni és egy mosolyt erőltetett az arcára.
- Ugyan már...mondd el! - kértem, és megsimogattam az arcát.
- Azt fogod gondolni, hogy féltékenységből mondom. - sütötte le a szemét.
- Tehát Krisszről van szó... - sóhajtottam.
- Igen. Aggódom emiatt az egész miatt. Komoly múltatok van, és már nagyon rég nem találkoztatok. Most pedig hirtelen... - elhallgatott és várta a reakciómat.
- Lezártuk ezt a dolgot. Barátok vagyunk és ennyi. Ne aggódj miatta! - simítottam végig a karján.
- És vajon ő is ezt szeretné? - kérdezte és egy pillanatra megremegtem, amit ő is észre vett. Nem. Hát persze, hogy nem szeretné. Legszívesebben el sem engedne maga mellől. - Értem...
- Nem számít! Veled vagyok. - mondtam határozottan. - Hé, Szeretlek! - erre végre elmosolyodott és válaszképp megcsókolt. Nem is tudom mi van vele. Gábor soha nem volt ilyen. Vagy talán csak eddig nem voltunk ilyen helyzetben...
A mai nap teljes ellentmondás volt. Örültem, hogy kibékültünk Krisszel, viszont láttam, hogy Gábort nyomasztja valami és ez az egész délutánra rányomta a bélyegét.
- Mész ma még valahova? - kérdeztem, mikor már a kocsiban ültünk és haza fele tartottunk.
- Nem...mit csinálunk?
- Öhm... van pár új filmem. - vigyorogtam rá.
- Jól van. egyezett bele. 5 perc múlva már otthon is voltunk
- Van itthon valami nasi? - kiabált ki a nappaliból.
- Csinálok pattogatott kukoricát. - nevettem, majd indultam is a konyhába. Gyorsan megcsináltam és vissza mentem. Ő már csak rám várt. Én melléültem, leraktam a kukoricát és hozzá bújtam.
A film egész jó volt, de elég fáradt voltam, úgyhogy arrébb húzódtam, majd az ölébe hajtottam a fejem.
- Fáradt vagy? - kérdezte, miközben a hajammal játszott.
- Egy kicsit. De még korán van! - vigyorogtam.
- Jaj kicsim... - csóválta a fejét. Miután vége volt a filmnek bemásztunk az ágyba, és ott beszélgettünk tovább. Egy idő után kezdtem unatkozni. Épp Gábor fölött ültem, mikor nyavalyogni kezdtem.
- Unatkozoook. - húztam el a szót.
- Mit szeretnél csinálni? - kérdezte mosolyogva, miközben végighúzta a kezét a combomon.
- Én ráfeküdtem és megcsókoltam. Hirtelen megállt és átfordított, hogy ő legyen felül, de ekkor bevillant egy régi kép...ugyan így...ugyan ott...Krisszel.
Szerencsémre Gábor mobilja épp csörögni kezdett...nagyot sóhajtott, majd leszállt rólam. Felvette és kiment a nappaliba. Én befordultam a fal felé és magamra húztam a takarót.
Miért Krisz? Miért most...? Hirtelen elment a kedvem mindentől...pár percig még ott feküdtem egyedül, majd Gábor is vissza jött.
- Ne haragudj. - mondta, miközben mellém feküdt és átölelt.
- Semmi baj. - motyogtam csukott szemmel.
- Mi az kicsim? - kérdezte mikor észrevette a hangulatváltozásomat.
- Semmi, de nem alszunk? Fáradt vagyok. - húztam ki magam.
- De, persze. - felelte és nyomott egy csókot a számra, majd hátulról átkarolt.
Még órákig nem tudtam elaludni, csak gondolkoztam az egészen.
Soha nem volt ilyen...kivéve azokat az időket, mikor még nem léptem túl rajta. De az már a múlt...vagy csak ezt próbálom elhitetni magammal. Most már teljesen bizonytalan vagyok.
Gábor még hajnalban elment forgatni. Én is felkeltem a készülődésére, de jobbnak láttam ha nem beszélek vele. Egész végig az este járt a fejemben és Krisz. Miután Gábor elment már nem tudtam vissza aludni, és ez se könnyített a helyzetemen.
Hirtelen ötlettől vezérelve elő vettem a cd tokomat és keresgélni kezdtem. Nem telt egy percbe se és megtaláltam amit akartam.
Beraktam az ősrégi CD lejátszómba, és önkéntelenül is a számomra legfontosabb dalokhoz tekertem. Bár teljes egészében csak egyszer hallottam a lemezt, kívülről tudtam a dalokat. Hisz nekünk szólt...sok még mikor együtt voltunk.
" Csak tudjam, hogy még számít, hadd próbáljak meg bármit. Az ajtód előtt nem néz senki rám. Nem számít, hogy merre hisz nincs irány..."
Csak ültem és énekeltem...felvillantak előttem az emlékek és a könnycseppek csak úgy szánkáztak le az arcomon, egyre sűrűbben.
Már vagy tízszer hallgattam végig a dalokat..a dalokat amik rólunk szóltak. Amik régen jelen időben íródtak, de mára az idő és a távolság átírta a szövegeket...
Minden te vagy már, minden te voltál...
Milyen kis különbség, mégis mekkora jelentőséggel bír az életünkre.
Egy év...mennyire rövid idő, mégis mennyi mindent változtathat meg.
De nekem ezt nem is szabadna, nem gondolhatok a múltra...a múltunkra. A jövőre kell és Gáborra. Ő a jövőm!
Megpróbáltam összeszedni magam, de csak addig jutottam, hogy ránézzek a telefonom naptárján megjelenő piros, kiemelt számokra és újra megsemmisüljek.
30...méghozzá November.
Neki ez nagy nap...egy újabb lemez, egy újabb év...egy új kezdet. Lezárja magában a múltat és elfelejt. Mindent...
A gondolkozásban a mobil hangos csörgése zavart meg. Mikor ránéztem a kijelzőre, szinte már meg sem lepődtem, hogy 'Kiki' áll rajta. Azóta sem írtam át a nevét..3 éve. és valószínűleg bármi történjen, nem is fogom.
Igyekeztem annyira rendbe tenni magam, hogy ne lehessen hallani a hangomból, hogy sírtam ami elég nehéz feladatnak bizonyult, ugyanis nincs ember aki jobban ismerne nála...
- Igen?
- Hali. Ugye nem ébresztettelek fel? - szólt bele vidáman, amitől nekem s kicsit jobb kedvem lett.
- Dehogy, már rég fent vagyok.
- Tudod mi van ma? - kíváncsiskodott.
- Hát persze! Boldog szülinapot!
- Köszönöm. Öhm..este ugye te is ott leszel a Pinkben? - kérdezte, mire én teljesen lefagytam...hogy épp most találkozzak vele?
- Nem tudom... - kezdtem, de közbe vágott.
- Naaa...jó buli lesz! Hozd el Gábort is...
- Jól van ott leszünk. - adtam meg magam.
- Szuper. - vágta rá, de ez már nem volt olyan őszinte válasz. - Na akkor este, szia.
Miután letettük, még  mindig nem tudtam mit kezdeni magammal, így vissza feküdtem az ágyba, de csak forgolódtam. Többnyire egész nap ez ment, azzal a különbséggel, hogy délután percenként néztem az órára, és ahogy egyre többet mutatott, a gyomrom annál jobban görcsölt.
Felmentem Twitterre, de ott is minden róla szólt. Szülinapi köszöntések, infók az estéről és Krisz bejegyzése:
            " Eljön!:D nadzsonzsiiir.ma már jó estém lesz! ;) "
én sajnos ezt így nem mondhattam ki, inkább mást írtam. Akinek szól úgy is megérti...
" Volt, hogy én éreztem jól és volt, hogy nekem fájt, de még sincs olyan pillanat, hogy ne gondolnék rád...:( "
Leléptem Twitterről és kimentem a konyhába keresni valami ehetőt, de egy falat sem ment le a torkomon. Mikor Gábor haza jött kicsit megnyugodtam, egészen amíg eszembe nem jutott, hogy még szólom kell neki az estéről.
- Figyelj...ma van Krisztián szülinapja.. - kezdtem óvatosan, mire ő felvonta a szemöldökét. - Azt szeretné ha elmennénk.
- Mennénk?
- Igen! Mindketten.
- Jól van menjünk... - egyezett bele. Én elvigyorodtam és megcsókoltam.
- Imádlak! Csinálok vacsit jó?
- Okéé...

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés