Lola szemszöge :
Az ágyon feküdtem a plafont bámulva.Mint megtudtam a rendezvény elmaradt,így ma egyáltalán nem volt dolgom.A gondolataim egészen máshol jártak,mint szabadott volna.
Újra és újra felrémlett arca előttem és nem hagyott nyugodni.Lassan felálltam az ágyról és a szekrényhez léptem.Gondolkodás nélkül vettem fel az első pólót ami a kezembe akadt,majd egy sima koptatott farmert vettem ki a fiókból és belebújtam.A táskámhoz indultam és beledobáltam a szükséges dolgaimat,majd az előszobába siettem.
Felvettem egy sport cipőt és kisétáltam az ajtón amit gondosan kulcsra zártam magam után.Lábamat gyorsan szedtem lefelé a lépcsőn miközben kivettem táskámból a kocsi kulcsot.Beszálltam és a sebváltó után nyúltam,kezem egy pillanatra megállt,újból át kellett gondolnom,hogy valóban helyesen cselekszem-e ,hogy nem rángatom magunkat újból bele valami olyanba ami után csak elviselhetetlen fájdalom marad.
Az eszem hiába tudta,hogy ugyanúgy fog végződni,a szívem csak azt akarta,hogy minél közelebb legyek hozzá.
A gázra léptem és elindultam Kriszhez. Talán kicsit gyorsabban hajtottam a kelleténél,de a gondolataim tanulmányozása közben ez szinte fel sem tűnt.Hirtelen piros lett a lámpa,lában automatikusan a fékre lépett,a kocsi nagy csikorgással állt meg.
Amíg a sorompó előtt álltam előkaptam a telefonom és felnéztem twitterre. Rögtön Krisz kiírására tévedt tekintetem és azonnal elmosolyodtam.
Ma itthon,egyedül..Vajon átjön Ő ? :D:D -írta ki úgy fél órával ezelőtt
Éppen válaszolni akartam,de a sorompó emelkedni kezdett. Nagyot sóhajtottam és a telefonom az anyós ülésre dobtam.
Elkanyarodtam jobbra,majd végig a hosszú úton amikor hirtelen megcsörrent a telefonom...a kijelzőre néztem és szívem egy nagyot dobbant.
Lassan felpillantottam és rémülten figyeltem a teljes gázzal felém haladó autót.Olyan volt mintha minden lelassult volna körülöttem.Elmosodótt képek,fék csikorgás,a férfi riadt arca és az utánozhatatlan félelem érzet ami szinte az egész testemen eluralkodott. Egy hirtelen mozdulattal rántottam meg a kormányt,de hiába. Az autó rendíthetetlenül közeledett,míg végül csak a nagy csattanást hallottam,majd éreztem ahogy a kocsi az ellenkező irányba kezd sodródni majd az útszélén lévő fába ütközik. Innentől kezdve már csak a sötétség vett körül ami sötét,hideg és magányos.
Próbáltam valami kiutat keresni ebből a rém álomból,de valami nem hagyott,olyan volt,mint egy nekem kialakított börtön.
Éreztem ahogy testem hirtelen megemelkedik és valaki kiemel a kocsiból.Szemem egyre erőszakosabban próbáltam kinyitni,de megmakacsolta magát,egyszerűen nem mozdult.
Nagy súly nehezedett a mellkasomra,majd engedett rajta és ez ismétlődött percekig.
Újraélesztenek,fogalmazódott meg bennem,majd a gép éles csipogását hallottam,ami másodpercek múlva egyenletessé vált.
Elkezdtek gurítani a hordágyon,ismét megemeltek és csak azt vettem észre,hogy rázkódok,tehát egy autóban vagyok,jelen esetben szinte nyilvánvaló,még számomra is,hogy egy mentő a legközelebbi kórházba szállít.
Nagyjából összeállt a kép,így agyam nem kutakodott több információ után,inkább át tért testem tanulmányozására,amibe szinte azonnal éles fájdalom hasított.
Az oldalamba fájdalom nyilallt,zúgott a fülem és lüktetett a fejem. Megakartam mozdulni,szólni,hogy csináljanak valamit az égető fájdalommal,de egy szó sem hagyta el a számat.
Teljesen pánikba estem,de a kocsi csak egyre gyorsabban haladt mit sem törődve velem.
Krisz szemszöge :
A telefon kicsöngött és szinte rögtön foglaltat jelzett. Idegesen dobtam az ágyra és a hajamba túrtam.
Miért csinálja ezt velem? Teljesen ellök magától,nem veszi fel a telefont és ha esetleg méltóztatik találkozni velem egy telefonhívásra hivatkozva fa képnél hagy.
Dühösen rúgtam bele az ágy keretbe ami nem bizonyult túl jó ötletnek. Szitkozódva ültem le és arcom egy párnába nyomtam.
Már éppen elbóbiskoltam amikor a telefonom éles csörgése kizökkentett az álom világból. Fejemet fel sem emelve kezemmel tapogattam ki helyét majd a fülemhez emeltem.
- Hali - szóltam bele kómás hangon
- Haló,Éder Krisztiánt keresem - szólt bele egy ismeretlen hang
- Én vagyok,de megtudhatnám,hogy ki keres? - kérdeztem végül
- Ohh - halkult el a hangja - Tibor vagyok,Lola menedzsere
- Ahm..miért kerestél ?
- Lolát kórházba szállították - mondta szinte suttogva
- Hogy mi ? Ez komoly? - kérdeztem kétségbeesetten és egy hirtelen mozdulattal felálltam az ágyról
- Tényleg sajnálom,hogy így kellett megtudnom
- Még is mi történt ? Melyik kórházba szállították ? - kérdeztem hadarva
- Autó balesetet szenvedett miközben hozzád tartott - mondta,én pedig azonnal kinyomtam a telefont és teljes erőmből a falhoz dobtam. Arcomat a kezembe temettem és lerogytam a földre.
Tomika ijedten tépte fel az ajtót,amint meglátta,hogy a földön fekszem odasietett hozzám és kérdezgetni kezdett,de én ügyet se vetve rá bámultam tovább a takaróm lévő gyűrődéseket.
A vállamnál fogva rázogatott és kényszerített,hogy ránézzek.
- Haver,mi történt? - nézett rám
- Lola - suttogtam
- Mi történt vele ? -kerekedett ki a szeme
- Kórházban van,autóbalesete volt - nyögtem ki
- Úristen - suttogta maga elé bámulva
- Kölyök,készülj és indulunk a kórházba - parancsolt rám és kisétált az ajtón
Engedelmesen álltam fel a földről és magamra kaptam egy pulóvert,a Supra cipőm és türelmetlenül vártam,hogy Tomika elkészüljön. Kettesével szedtem a lépcsőfokokat és meglepetten láttam meg a házunk előtt parkoló taxit.
- Nem hagyom,hogy ilyen állapotban te vezess - adott választ a ki nem mondott kérdésemre
Beszálltunk és elindultunk a kórház felé.Egész úton üveges tekintettel bámultam magam elé,míg nem elhaladtunk azon az úton. A kocsi darabkái szerte-szét a járdán és az úton hevert. Hanyagul parkolt rendőrök sokasága állta körül a baleset helyszínét. Tanakodva álltak ott a jegyzőkönyvekkel kezükben szem tanú után kutatva.Egy véres ruha foszlány hevert az útburkolaton és egy apró darabokra tört mobiltelefon emlékeztetett csupán arra ami itt történt. A másik oldalon egy magas,széles vállú férfi idegesen járkált fel s alá,majd beült a kocsijába és a kormányt markolászta. Az ő autóján alig volt pár karcolás.Rávettem magam,hogy fejem elfordítsam és még véletlenül se gondoljak arra,hogy bárcsak az a pasas lenne most a helyében. Önző és elhamarkodott lenne akár ilyet gondolni is,de másodpercek alatt ez jelent meg a fejemben.
Lassan kiűztem ezt a gondolatot e fejemből és tovább bámultam a semmibe.
AJÁNLOM AZ OLDALT
Súgó
Új hozzászólás
Frissítés
Friss hozzászólások