|
Tizennegyedik rész
2011.02.26. 21:06
Tekintetem csak egy pillanatra vettem le róla,de figyelmetlenségem azonnal ki is használtak.Egy apró mozdulattal toltak a szoba másik végében lévő székhez és leültettek rá.Újból felálltam,de azon nyomban karok nyomtak vissza,így erőtlenül rogytam össze.
Innen néztem azt a sok embert,a gépeket,minden egyes mozdulatot figyelmesen végigkövettem,mintha evvel közelebb kerülnék ahhoz,hogy egy percig is megértsem,hogy mi történik...
Akadozva vettem egy mély levegőt,miközben görcsösen markolásztam a szék karfáját,percek óta nem történik semmi,idegtépő várakozás,miközben az orvosok aggodalmas arca néz vissza rám.
Csak bámulom őt,várva,hogy ettől valami is változhat,de az egyetlen dolog ami változott én magam voltam.A percek leforgása alatt figyelmem elkalandozott,valahova egészen máshova,a múltba.Akaratom ellenére Jenni arca jelent meg gondolataimban és furcsa módon most nem éreztem a fájdalmasan lüktető szívet ami bennem van,sokkal inkább mosolyt csalt arcomra emléke,egyáltalán az,hogy tudtam,hogy volt nekem.Megnyugvást nyújtott a tudat,hogy legalább az emlékeimben láthatom.
Ábrándozásom az ajtó nyitódása zökkentett ki.Tamás lépett be rajta,majd felém közeledett.Arcáról semmi érzelem nem tükröződött,de amint szemébe néztem átláttam a jól felépített álcán.Hiába próbált nyugodtnak látszani,a tekintete egészen mást árult el róla.Valamiféle sajnálatot láttam szemében amint rám nézett,de ezt csak pár másodpercig véltem felfedezni benne,annál inkább volt fájdalmas,ijedt és talán kicsit dühös is.
- Kölyök,menj egyél valamit,addig bent maradok vele - suttogott
- Nem megyek sehova - morogtam
- Nem ülhetsz itt a végtelenségig - nézett rám nyugodtan
- Addig ülök itt ameddig csak akarok - nyögtem ki végül,reménykedve abban,hogy evvel a beszélgetést le is zártuk
- Gyere ki a folyosóra,Orsi beszélni szeretne veled
- Nem megyek,nem érted? - kérdeztem idegesen
- Nyugodj már meg az istenért - morgott,a karomnál fogva felhúzott a székből és az ajtó felé kezdett ráncigálni.Kezem azonnal kihúztam szorításából és kicsit arrébb léptem.
- Nem megyek egy tapottat sem - sziszegtem ingerülten fogaim között
- Beszélned kellene pár emberrel oda kint - nézett rám szinte már könyörögve
- Az ráér - mondtam és lassan az ágy felé kezdtem lépkedni,de Tamás ismét megfogta a karom,evvel akadályozva engem
Egy hirtelen mozdulattal fordultam hátra és teljesen kikelve magamból löktem a falhoz,ezzel egy időben karom ütésre emeltem,majd egy könnyed mozdulattal lendítettem meg. Pár másodperc múlva már csak azt hallottam,hogy feje nagy koppanással érte el a falat.Felszisszent és kezét feje hátsó részéhez szorította,behunyt szemekkel állt és mélyeket lélegzett.Két kar húzott hátrébb és nem sokkal később Tamást kivitték az ajtón. Nem érzékeltem a külvilágból szinte semmit,annyira furcsán éreztem magam,dühös voltam és csalódott,de elsősorban végtelenül ijedt.Ez az egész helyzet annyira nyomasztó volt és idegen.Kezeim remegtek az idegességtől és kivert a víz.
A gép éles csipogása törte meg a csendet,ami rendezetlen pittyegéssel jelezte az újbóli szívdobogást.Arcom apró mosolyra húzódott,majd közelebb léptem az ágyához és kezét kezeim közé vettem.Ott álltam az ágya mellett,nem is tudom,hogy igazából mennyi idő telhetett el,csak azt vettem észre,hogy a kórtermekben sorban kapcsolódnak le a villanyok.Az incidens óta senki nem mert bejönni,talán féltek attól amit mondani fogok,vagy attól ahogyan majd én reagálok a reális dolgokra amikkel valószínűleg kérés nélkül szembesítenek.Orsi lassan,bizonytalanul lépkedett felém és szóra nyitotta száját,de megelőztem őt.
- Vigyázol rá amíg én beszélek Tomikával? - kérdeztem reménykedve
Nem szívesen hagyom itt őt,de úgy érzem kötelességem beszélni Tamással.
- Persze,menj csak - mosolygott rám
Aprót bólintottam és már el is indultam az ajtó felé,majd a folyosón jobbra fordulva megpillantottam az egyik székbe süppedve.A kezdeti magabiztosságom abban a pillanatban a porba hullt.Lassan mellé sétáltam és egyik lábamról a másikra állva belekezdtem valami megmagyarázásába amit még én magam sem értettem.Vettem egy mély levegőt és szóra nyitottam a szám
- Semmi baj,nem haragszom - nézett rám egy apró mosoly kíséretében
- Ahm...nem is tudom,hogy mi ütött belém,nagyon sajnálom - néztem rá,de zavaromban szinte azonnal elfordítottam a fejem
- Kölyök,ne magyarázkodj már annyit - motyogta - Szarul érzed magad,megértelek,csak ne kelljen erről többet beszélnünk
- Hát jó - sóhajtottam - Azt hiszem visszamegyek hozzá - mutattam bizonytalanul az ajtó felé
- Rendben - nézett rám semmitmondóan
Pár pillanatig még álltam ott és néztem,aztán megfordultam és visszamentem Lolához.Orsi nagy szemekkel nézett rám,mire megnyugtatásképpen egy aprót bólintottam.
- Lemondtam a holnapi koncertet - nézett rám - Nem maradok sokáig,holnap sok dolgunk lesz Bencével...Azt hiszem Tomika még itt marad
- Majd hívlak - fordultam felé
- Akkor szia - adott két puszit az arcomra és már el is ment
Odahúztam az ágya mellé egy széket,államat kezemen támasztottam meg és csak néztem őt.
| 
AJÁNLOM AZ OLDALT
Súgó
Új hozzászólás
Frissítés
Friss hozzászólások