- Krisz..hé...- szólongatott halkan Lola. Én dörzsölgetni kezdtem a szemem, majd kómásan körbe néztem.
- Elaludtam? - fordultam felé, mire ő elmosolyodott.
- Igen.
- És mi a baj, miért keltettél fel? - kérdeztem kíváncsian. - Nem mintha baj lenne...
- Rendeltem kaját...majd ki kéne menned érte. Egyébként unatkozok! - vágott fájdalmas képet, amin én elnevettem magam. - Most min nevetsz?
- Te is mindig ugyan ezt csináltad, mikor beteg voltam!
- Mindkettőnknek nehezére esik egy helyben feküdni... - bólogatott. - Ez tényleg borzalmas...kérlek vigyél el valahova! - vetette be a kiskutya szemeit.
- Alig bírsz járni! - mutattam a gipszre a lábán, amivel bár fel tudna állni, de még nem igazán kéne neki...
- Kérleek... - fogta meg a kezem vigyorogva.
- Majd még meggondolom! - fordítottam el a fejem. Pár másodperc múlva csöngettek, én pedig szó nélkül felálltam és megfogtam a pénztárcám, majd az ajtóhoz sétáltam. Átvettem a kaját és bevittem Lolának. Ő közben az éjjeli szekrényemen pakolgatott, de mikor bementem rám kapta a tekintetét.
- Ezek micsodák? - mutatott egy nagy halom papírra az ágyam mellett.
- Dalszövegek...
- Megnézhetem? - kérdezte, miközben felnyitotta a papírdoboz tetejét, amit éppen leraktam elé.
- Miért ne nézhetnéd? - mosolyodtam el, ő pedig azonnal felpakolta azokat az ágyra és olvasgatni kezdte. - És szerinted ezt egyedül fogom megenni? - vigyorogtam és az óriási dobozra mutattam, amit pár másodperccel ezelőtt tolt arrébb.
- És ez mi? - emelte fel egy apró papírfecnit vigyorogva. Nem láttam mi van ráírva, csak pár számot tudtam kiolvasni, olyan gyorsan legyezgette előttem.
- Így nem látom. - nyúltam érte, de elhúzta a kezét.
- Egy telefonszám. - nevetett és érdeklődően nézett rám. Én persze egyből össze raktam a képet, és, hogy az kinek a száma lehet...
- Add ide! - szóltam rá komolyan.
- Csak nem valami csajszi? - kérdezősködött tovább, a cetlit pedig maga mögé rajtette.
- Ez nem vicc! Komolyan add ide! - szóltam rá, a kelleténél hangosabban, mire lefagyott az arcáról a mosoly. Lehajtotta a fejét és a kezembe adta a számot.
- Hé, ne haragudj! - nyúltam az álla alá, hogy felemeljem a fejét. - Azt hiszem valamit el kell mondanom... - sóhajtottam.
- Mi..mi a baj? - ijedt meg hirtelen.
- Nincs baj...tulajdonképpen. - motyogtam.
- Ajj, Krisz mondd már!
- Te sosem voltál kíváncsi az anyukádra? - pattant ki belőlem a kérdés, de ő csak értetlen tekintettel bámult rám.
- Ez, hogy jutott eszedbe?
- Az most nemlényeges... kérlek válaszolj!
- Nem...apu mesélt a válásukról. Azok után nem igazán voltam kíváncsi rá. - mesélte elgondolkozva.
- Haragszol rá? - faggattam.
- Nem tudom. Lehet, hogy neki ez teljesen más volt, mint ahogy én látom. Mármint... ha megjelenne, hogy " beszéljük meg", valószínűleg meghallgatnám... - magyarázta, egyre nagyobb beleéléssel.
Azt láttam rajta, hogy komolyan felkeltette az érdeklődését, és szeretné ezt az egészet. Lehet, hogy annyira nem is rossz ötlet...csak nem akarom, hogy csalódnia kelljen benne.
- Biztos vagy benne? - kérdeztem meg még egyszer.
- Azt hiszem...de miért?
 - Figyelj...öhm...én beszéltem  vele. - szólásra nyitotta a száját, de még mielőtt bármit is mondhatott volna folytattam. - Délután, amíg aludtál itt járt...és veled akart találkozni. Azt mondtam, hogy megkérdezlek téged és majd felhívjuk...
- Ez..ez most vicc? Szerinted mit kellene tennem? - kezdett rágódni, ahogy előtte én is tettem.
- Csakis amit te szeretnél. Ha beszélni akarsz vele, akkor hívd fel! - szorítottam meg bátorítóan az egyik kezét. Percekig egyikünk sem szólalt, meg, majd ő törte meg a csendet.
- Velem maradsz? - kérdezte, de értetlen arcom láttán folytatta. - Mikor beszélek vele. Kérlek... nem akarok egyedül lenni!
- Olyan buta vagy...sosem leszel egyedül! Én vigyázok rád! - vágtam rá gondolkodás nélkül.
- Szeretlek! - mondta halkan, de szinte rögtön elfordította a fejét. Én vigyorogva megcsóváltam a fejem és a haját kezdtem simogatni. - De ugye majd te felhívod?
- Fel... - sóhajtottam. - De most egyél valamit, addig én felhívom Barbeet. - álltam fel az ágyról és a kezemben a telefonommal az ajtó felé indultam.
- Öhm... miért? - szólt utánam bizonytalanul.
- Megkérdezem, hogy ráér e holnap! - mosolyogtam és kimentem a szobából
(...)
- Na? - kérdezte, szinte suttogva, mikor újra ledobtam magam az ágyra.
- Hm? Ja... ráér. Úgyhogy délelőtt egyedül lesztek! - magyaráztam. - Ha haza értem elviszlek valahova! - vigyorogtam,de ő már valamiért nem volt olyan lelkes.
- Micsoda? - értetlenkedett.
- Délelőtt megbeszéléseim lesznek. Sajnálom... nem terveztem be. De Barbee addig átjön hozzád. Ugye nem haragszol?
- Mi? Nem dehogyis! Csak azt hittem te mész el vele... - bámult maga elé elgondolkodva.
- Miért mennék vele? - nevettem fel.
- Hát.. nem tudom. - motyogta.
- Hé, mi van veled? - próbáltam a szemébe nézni, de rögtön elkapta a tekintetét és elfordította a fejét.
- Semmi, miért? - csodálkozott, de valamiért éreztem, hogy nem őszinte. Továbbra sem nézett rám, inkább magához húzta a pizzás dobozt és némán enni kezdett.
- Öhm... nem nézünk meg valami filmet? - törtem meg a túlságosan is hosszúra nyúlt csendet.
- Nem vagyok túl jól, inkább alszok, ha nem gond. - nézett fel rám, de épp csak egy pillanatra, majd lepakolta az ágyról és a takaróit kezdte rendezgetni.
- Basszus! Be sem vetted a gyógyszereid! - jutott eszembe hirtelen, és felpattantam, hogy behozzam neki. Egy perccel később durcás arccal, fintorogva szorongatta a színes bogyókat, amiket az előbb adtam a kezébe.
- Na? Jobb már? - szólaltam meg fél óra csönd, és semmittevés után.
- Nem... - suttogta, majd lejjebb csúszott az ágyban és állig betakarózott. - Én alszok! - jelentette ki és el is fordult.
Fogalmam sem volt mi lehet vele, de úgy éreztem a betegségen kívül valami más is van benne. Kezdett teljesen távolságtartóvá válni velem szemben.
- Jó éjt hercegnő! - másztam oda hozzá, hogy megpusziljam.
- Aha... - jött az erőtlen válasz.

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés