Tizennyolcadik rész

  2011.03.15. 20:56

 

Reggel álmosan pislogtam körbe,de Kriszt sehol sem találtam.Fejem újból visszaraktam a párnára és elfoglaltam magam a takaró gyűrődésinek számlálásával,ami nem bizonyult túl eseménydús tevékenységnek,ezért elég hamar meguntam.Nagyot sóhajtva ültem fel az ágyon és egy hirtelen ötlettől vezérelve belekapaszkodtam az ágytámlába,ennek segítségével próbáltam felállni és nem elveszteni az egyensúlyérzékemet ami az utóbbi időben eléggé lecsökkent.Nehézkesen,de sikerült két lábra állni,bár a térdem még egy kicsit remegett a hirtelen ért "tehertől". Szépen lassan toltam a lában,szinte csoszogtam miközben minden tárgyba készségesen belekapaszkodtam,reménykedve abban,hogy így esetleg elkerülhetem az esést.Nem jutottam messzire,amint kinyitottam az ajtót a hatalmas kék,meglepett szempár tulajdonosa visszaküldött a szobába.

 - Te meg mi a fenét csinálsz? - nézett rám összeszűkült szemekkel,de a szája szélén ott bujkált az a jól ismert mosoly

 - Nem voltál mellettem amikor felébredtem,egyszerűen csak gondoltam egyet és elindultam,hogy megkeresselek - vigyorogtam,mint egy vadalma

 - Azért ezt a dolgot még ne siesd el,inkább pihenj még! - inkább hangzott ez kijelentésnek,mint kérésnek

 - Ez egy parancs? - néztem rá kérdőn és az ajkamba haraptam

 - Ahm..Azt hiszem igen vagy is nem,talán - magyarázott össze-vissza és zavartan lehajtotta a fejét

 - Segítesz valahogy visszajutni a szobába? - néztem rá nagy szemekkel amint felnézett

 - Persze - mosolygott rám,odasétált mellém,karomat átdobta vállán és úgy segített vissza az ágyba.Illata azonnal megcsapott,jóleső remegés futott végig a hátamon,amit valószínűleg ő is észrevett,mert az a tipikus féloldalas mosoly a szája szélén egyre nagyobb vigyorgássá vált.Én csak szégyenlősen lehajtottam a fejem,leplezve azt,hogy ebbe az egész szituációba teljesen belepirultam.Odaértünk a célhoz,óvatosan lerakott az ágyra és betakart a vékony kis pléddel,leült az ágy szélére és felém fordult.

 - Kérsz valamit enni?Inni? - nézett rám mosolyogva

 - Nem kérek semmit,köszi - válaszoltam a lehető legegyszerűbben

 - Miért nem? Mostanában alig eszel.. - kezdett aggodalmaskodni,de amint megpillantotta az órát egészen kiment a fejéből az előbbi észrevétele.Szélsebesen kapkodta össze a cuccait,felvett egy vékony pulcsit,gyors léptekkel mellém rohant,majd nyomott egy puszit a homlokomra.

 - Barbee nemsokára ideér,érezzétek jól magatokat...sietek vissza hozzád - kezdte,de a végét már csak suttogta,szemem azonnal lehunytam és úgy is hagytam amíg nem hallottam meg az ajtó csukódását.Ahogy visszagondoltam a reggelre arcomra széles mosoly ült ki.Fejem kényelmesen fektettem a párnakupac tetejére és a távirányító után nyúltam.Pár perce ment a tévé,de oda sem figyeltem arra,hogy mi is szól benne.Halk kopogtatás zavarta meg gondolatmenetemet,majd Barbee vigyorogva nyitotta ki az ajtót és kíváncsian kezdett méregetni, amint meggyőződött róla,hogy nincsen nagy bajom kitárt karokkal közeledett felém.Hatalmas ölelésben részesítettük egymást,leült velem szembe az ágyra és kérdésekkel kezdett bombázni.

 - Hogy vagy? Ettél ma már valamit? Nincsen nagy bajod,ugye? -nézett rám kíváncsian

 - Igen,jól vagyok - vigyorogtam - Miért jön mindenki az evés témával? - kérdeztem,de inkább csak magamtól - Nem,ma még nem ettem semmit - forgattam a szemem

 - De szeretnél,ugye? - kérdezte nevetve

 - Ha jól sejtem nincsen választásom

 - Nem sok,szóval rendelek valami kaját...Kínai megfelel? - nézett rám felvont szemöldökkel

 - Tudod,hogy imádom - néztem rá csillogó szemekkel

Elővette a kis táskájából a telefont és gyorsan rendelt kaját,majd ismét felém fordult.

 - Csillog a szemed és majd kicsattansz...Csajszi,te szerelmes vagy - vigyorgott sokatmondóan

 - Nem hinném - próbáltam hamar lerendezni a dolgot és témát váltani - De ahogy hallottam te annál inkább

 - Ami azt illeti ezt jól hallottad - nézett rám kipirulva

 - Jól megvagytok? -kérdeztem

 - Persze,nagyon jól érezzük magunkat egymással,tök jó minden - vigyorgott amint ezeket kimondta

 - Örülök nektek - mosolyogtam rá kedvesen

 - Krisz említette,hogy az édesanyád megkeresett - kezdte,de jobbnak láttam ha közbeszólok

 - Igen,de erről nem szeretnék beszélni - hajtottam le a fejem

 - Ne haragudj,hogy felhoztam - nézett rám bűnbánóan

Éppen szóra nyitotta a száját amikor csöngettek, felugrott és az ajtóhoz sietett,majd a kajával a kezében tért vissza. Lerakta az ágyra,majd ő is visszaült és tovább beszélgettünk.

 - Krisz nagyon aggódik érted,fontos vagy neki -mosolygott

 - Ő is az nekem,de tegnap annyira furcsa érzésem volt vele kapcsolatban - motyogtam,és összeráncoltam a homlokom

 - Mégis micsoda? -nézett rám kíváncsian

 - Talán egy kicsit féltékeny voltam - néztem rá - Láttam azt a telefonszámot nála és nem tudtam,hogy mit is kellene gondolnom,de végül is kiderült,hogy csak azé a nőé.

 - Kié?

 - Ahm..az anyámé - nagyot nyeltem - Nem tudom kimondani  

      

    Krisz szemszöge:

 

 Az ajtóban álltam és hallgattam a bentről kiszűrődő hangokat.Ez az egész dolog annyira furcsa volt számomra,itt hallgatózok,a saját lakásomban ahelyett,hogy bemennék és végre megkérdezném azt ami tényleg érdekel. Ehelyett hátamat a falnak támasztva csúsztam le egészen a földig.Pár percig csak csendben üldögéltem a hideg kövön,majd egy határozott mozdulattal felálltam és benyitottam a szobába.A két szempár rám szegeződött,majd mosolyogva visszafordultak egymáshoz.

 - Hali - motyogtam alig hallhatóan

 - Hallottam a délutáni programotokról,úgyhogy nem is zavarok tovább - vigyorgott Barbee és elkezdett összepakolni

 - Szia csajszi,minél hamarabb találkozzunk - mosolygott rá kedvesen és nyomott egy puszit az arcára

 - Majd igyekszem újból megtanulni sétálni - morgott és vágott egy grimaszt

 - Ne így állj hozzá.. - nézett vissza rá még egy pillanatra - Szia Krisz - mosolygott rám amikor elment mellettem,majd nem sokkal később hallottuk az ajtó csukódását.

 - Hova szeretnél menni? - néztem csillogó szemekkel Lolára

 - Nem is tudom - morfondírozott

 - De azért mégis - vigyorogtam rá

 - Menjünk el sétálni,csak ide a közelbe - nézett rám azokkal a nagy mogyoróbarna szemekkel

 - Biztos vagy benne,hogy ez jó ötlet? - kérdeztem bizonytalanul

 - Feltehetek egy kérdést? - nézett rám egy apró mosoly kíséretében

 - Most is feltettél egyet - vigyorogtam,de rögtön lefagyott az arcomról amint megláttam összeszűkült szemeit - Mármint..persze

 - Neked fizetnek azért,hogy az őrületbe kergess a gondoskodásoddal? - nevetett fel

 - Ha-ha. - motyogtam és elfordítottam a fejem

 - Jaj, Krisz..én nem úgy gondoltam - mentegetőzött

 - Tudom - sóhajtottam és felálltam,magammal húzva őt is,amin egy kicsit meglepődött - Menjünk sétálni - nevettem arckifejezése láttán.

Minden rendben ment egészen az ajtóig,de a sok lépcsővel nem számoltunk.Hiába próbáltam segíteni neki,nem tudott lejjebb jutni akár egy fokkal is,így felkaptam a kezembe és a lehető leggyorsabban lesiettem.Onnantól már minden sokkal egyszerűbb volt,igazából csak nagyon,tényleg iszonyú lassan kellett sétálnom mellette és néha hagyni,hogy belém kapaszkodjon,de már így is egészen ügyesen elboldogult egyedül is.

 - Hogy telt a délelőttöd? - néztem rá kíváncsian

 - Szuper volt újra látni Barbee-t,ezer éve nem tudtunk beszélgetni és most végre bepótoltuk..köszönöm - mosolygott rám,megállt és magához ölelt.Illata azonnal megcsapott,az egész pár másodpercig tartott,de mégis annyira jó kedvem lett tőle.Elhúzódott és az útra szegezte tekintetét.

 - A te napod milyen volt? - kérdezte pár perc csend után

 - Unalmas volt,szóval végig twittereztem Tomikával az egész megbeszélést - nevettem fel visszagondolva azokra a dolgokra amit kiírtunk

 - A két óvodás - forgatta a szemét

 - Ezt kikérem magamnak - próbáltam leplezni mosolyom,tüntetőleg még a karomat is összefontam mellkasomon és a másik irányba fordulva sétáltam tovább.

 - Durciherceg - nevetett,ismét megállított és nyomott egy puszit az arcomra - Most már egy szót se halljak többet - bökött felém a kezével

 - Cöhh..még hogy én durciherceg - morogtam magamban

 - Mondtál valamit? - nézett rám vigyorogva

 - Még véletlenül sem

 - Induljunk vissza..kezd fájni a lábam - aggodalmaskodott

 - Rendben - mosolyogtam rá,majd megfordultunk és ugyanazt a mutatványt a lépcsőn felfelé is megcsináltuk.Bementünk a lakásba,a konyhánál nem jutottunk tovább,belemásztunk a hűtőbe és megettük mindazt amit találtunk.

 - Gyere,segítek eljutni az ágyig - odamentem hozzá,kezét átdobtam vállamon és betámogattam a szobába.Befeküdt az ágyba és nyakig betakarózott.

 - Jut eszembe.Nem láttad Tamást? -néztem rá kérdőn

 - Ma még nem - motyogta,de a szeme már is csukódott le

Megvártam míg elalszik majd nyomtam egy puszit az arcára és én is befeküdtem mellé.

Súgó Még nincs hozzászólás.