- Felébredtem és nem voltál ott. Gondoltam megkereslek, Tomika mondta, hogy itt vagy. - magyarázta keserves hangnemben.
- Értem... - bólogattam nevetve. - Menjünk vissza aludni. - javasoltam, bár az előbbi kávé után nem sok esélyt láttam rá. A szemem sarkából a bögrémre sandítottam, valamiféle fura reményt dédelgetve, hogy mégis csak rosszul emlékszem és a kávém méh mindig ott áll, érintetlenül.
- Majd énekelek neked altatót! - vigyorgott édesen, miközben újra mocorogni kezdett, majd végül felállt.
- Várj már...hova sietsz így állandóan?! - kérdeztem bár a válaszra már nem voltam kíváncsi. Mellé léptem és megelőzve az újabb bénázást a karomba kaptam.
- Naa.. - kezdett ficánkolni a kezemben, majd újra a ruhája igazgatása kötötte le.
- Hagyd már azt az izét, mintha még nem láttalak volna nélküle. - forgattam a szemeim. Közben kiértünk az ajtó elé, de nem állt szándékomban egy pillanatra is letenni, úgyhogy tovább mentem a szobámba.
- Ne kezdd megint!
- Mit ne kezdjek? - nevettem fel ártatlan tekintettel.
- Hát ezt! - makacskodott, és mikor továbbra is kinevettem durcás arcot vágott. Elvittem egészen az ágyig és letelepedtem mellé.
Még mindig nem szólt egy szót sem, úgyhogy fölé gördültem és bámulni kezdtem.
- Na, ne durcizz már királylány, azt nem szeretem! - próbáltam rá hatni.
- Most királylány vagyok?! - kérdezett vissza tettetett felháborodással.
- Eddig is az voltál!
- Reggelig átgondolom. - zárta le a vitát és látványosan a takaróval kezdett bíbelődni. Végül bebújt alá és várakozóan nézett rám. - Te nem alszol? - pár pillanatig elgondolkodtam, majd gyorsan bólintottam és a villanykapcsolóhoz indultam.
Mindketten elhelyezkedtünk egymás mellett, én pár perc múlva mégis mocorogni kezdtem. Átbújtam az ő takarójába és hátulról átkaroltam. Erre egyből megfordult és a fülembe suttogott.
- Hé, mit csinálsz?
- Fázok! - hazudtam. Felsóhajtott, majd újra vissza fordult háttal nekem.
- Jó éjt, Krisz!
- Neked is... - motyogtam és vissza hajtottam a fejem a párnámra.
(...)
Egészen hirtelen pattant fel a szemem. Bevillant egy-két kép az éjszakáról, de furcsa módon az első, kiforrt gondolat a fejemben teljesen máshoz kapcsolódott.
Ma végre újra lesz egy koncertem... bár csak egy-két hetet hagytam ki, most mégis fura lesz messzebbre is kimozdulni. Orsi szerint, annak ellenére is, hogy nem én voltam beteg, lassan kellene vissza szoknom. Mostanában előfordul, hogy kicsit túlértékeli az ilyen dolgokat. Sokszor volt már, hogy kimaradt ennyi idő, de utána ugyan úgy folytattam mindent. Többnyire most is itthonról intéztem el amit tudtam, de Lola miatt erre is kevesebb időm jutott.
Pár perc múlva néztem csak körül, de ő nem volt a szobában. Nem aggódtam különösebben, mert valószínűleg itt lézeng valahol a lakásban..
Mintha csak olvasna a gondolataimban, pár pillanat múlva nagy vigyorral az arcán jelent meg az ajtóban. Az ágyig ugrándozott, majd lehuppant mellém és csak nézett.
- Jó reggelt! - mosolyodtam el.
- Hali.
- Mi újság?
- Nem sok... voltam boltban, és csináltam reggelit. Olyan széép idő van kint! - mesélte lelkesen, vágyakozó tekintettel. Az ablak felé sandítottam, ahol a függöny résein vakító napsugár áradt a szobába. Így, hogy oda figyeltem, még madár csicsergést is hallottam.
- Elmenjünk sétálni? - vigyorodtam el.
- Most nem megy, el kell mennem. - kúszott le a mosoly az arcáról. - Délután?
- Fellépésem van... - szomorú arca láttán úgy éreztem, muszáj valamit mondanom neki. Megsimogattam az arcát, továbbra is jó kedvűen. - Ígérem bepótoljuk! - utáltam, hogy így el kell rontanom a lelkesedését, de nem tudtam mit kezdeni vele.
Nem sokára tényleg elindult egy interjúra, én pedig a délutáni fellépésig nem túl sok mindent csináltam.
Használható állapotba hoztuk Tomika szobáját, aztán megjutalmaztuk magunkat egy jól megérdemelt fagyival, de közben egyfolytában arra gondoltam, hogy milyen lenne Lolával csinálni ugyan azt.
 Pár órával később itt voltak értem a srácok, és elindultunk fellépni.
A haza felé úton végre válaszolt Merci, sőt még Lola menedzsere is felhívott, bár ez váratlanul ért. Elhívott egy megbeszélésre, de nagyjából beavatott, hogy azt szeretnék ha én rendezném Lola új klipjét.
Merci válaszát igazából nem tudtam hova tenni, mert semmi konkrét dolgot nem írt. Hogy érdekli a dolog, és, hogy majd össze futunk a stúdióban.
A telefonomat nyomkodva léptem be az ajtón, így meglepetésként ért, ahogy Lola hirtelen a nyakamba ugrott. A nyakam köré fonta a kezét és csak csimpaszkodott rajtam. Átfogtam a derekát és így próbáltam pár lépéssel beljebb jutni az ajtóból.
- Ennyire hiányoztam? - nevettem. Nagy nehezen elengedett, de még nyomott egy puszit az arcomra.
- Igen! - bólogatott.
- Nagyon cuki vagy! Egész nap ilyen voltál, és én nem voltam itt?!
- Nem igazán... - húzta el a száját. - Órákig ültem valami unalmas értekezleten. nem is figyeltem...
- Én se szoktam... - legyintettem, és épp eszembe jutott az a bizonyos telefon haza felé, de ő előbb megszólalt.
- Tibszi talált rendezőt az új klipemhez... - hadarta, de úgy látszott rajta, hogy ez a dolog nem nagyon nyerte el a tetszését. - Pedig megkérdeztelek volna téged is.
- Tényleg? - kezdtem mosolyogni. - Én is beszéltem ma vele. - mondtam, mire felvonta a szemöldökét. - Azt akarja, hogy klipet rendezzek... - vigyorogtam, de neki nem igazán esett le miről beszélek.
- Mi? Ez nem ér! - tette karba a kezeit durcásan.
- A tiedet te buta! - forgattam meg a szemeim.
- Szuper! - tért vissza a jókedve egy pillanat alatt.
Rámosolyogtam, de a gondolataim már most a közös munka körül forogtak. Gyönyörű dolgokat képzeltem el neki, és reménykedtem, hogy az ő tetszését is elnyerik majd.

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés