(Lola szemszöge)
Mikor felébredtem először nem tudtam hol is vagyok, és, hogy kerültem ide. Mikor jobban körülnéztem egyértelműen beazonosítottam Krisztián szobáját, és a mellettem hangosan szuszogó alakot. Kicsit feljebb másztam és az éjjeli szekrényen álló digitális órára sandítottam. 4:45. Vagyis van még több mint két egész órám, amíg fel kéne kelnem, de még így is túl sok felesleges energiát éreztem magamban, tehát inkább óvatosan kibújtam az ágyból és elsonfordáltam az ajtóig. Már kívülről csuktam be, mikor valaki hirtelen megérintette a vállam. Először összerezzentem és majdnem felsikítottam, de időben észbe kaptam és gyorsan megfordultam. Tamás állt előttem, és hunyorítva bámult rám karikás szemeivel.
- Te meg mi a frászt csinálsz? - estem neki suttogva.
- Bocsi. Hallottam, hogy kijössz. Miért nem alszol? - motyogta a szemét dörzsölgetve.
- Úgy tűnik nem vagyok álmos...és te? - kérdeztem vissza, miközben elindultam a konyha felé.
- Szarul vagyok...
Berögzött mozdulatokkal kezdtem felrakni egy adag kávét, majd leültem a konyha pult mellé és fáradtan rátámaszkodtam. Tomika követett és leült mellém, de nem szólt egy szót sem.
- A kölyök alszik? - törte meg végül a csendet egy teljesen fölösleges kérdéssel.
- Igen. - feleltem, miközben elővettem a szekrényből két bögrét és kitöltöttem a kávét mindkettőnknek. - Azt hiszem őt jobban kifárasztotta a forgatás, mint engem.
- Ja, elég nyűgös volt, mikor haza értetek. Valami pasiról hadovált, akit majdnem össze vert. - nevetett fel.
- Rátört a féltékenységi roham... - morogtam, de közben elfojtottam egy mosolyt. Annyira édes volt, miközben engem próbált megvédeni, habár nem volt semmi fenyegető dolog amitől meg kellett volna. Tulajdonképpen nem is rólam szólt, hanem az ő rossz érzéseiről, de nekem még így is imponált.
- Cuki! - motyogta gúnyosan. - Azt hiszem már megszoktuk tőle... - kacsintott rám. Nekem egyből egy évekkel ezelőtti közös nap jutott eszembe, amit négyesben töltöttünk együtt. Afféle dupla randi felállás volt, attól eltekintve, hogy mi Tomikával csak szórakoztunk. Krisz pedig leginkább Jenniferrel volt elfoglalva.
" Vigyorogva feküdtünk a fűben, Jenni és én, miközben a fiúkra várva beszélgettünk.Reggel óta a Margitszigeten bolyongtunk céltalanul , Tomikával és Krisztiánnal, de mikor kisütött a nap határozottan kijelentettük, hogy muszáj kifeküdnünk napozni. Ezt ők annyira nem találták szórakoztatónak, ezért nagylelkűen felajánlották, hogy elmennek fagyiért.
- Mi újság veletek? Krisztiánból mostanában egy szót sem lehet kihúzni. Csak nem titkoltok valamit?! - fordítottam felé a fejem vigyorogva. Bár a napszemüvegeken keresztül nem láttuk egymás szemét, én jelentőség teljes pillantást vetettem rá.
- Mégis mit? - nevetett felszabadultan. - Talán Krisztián készül valamire... - találgatott sejtelmesen.
- Vagy talán egyszerűen csak nem szoktam meg, hogy szerelmes és fura a viselkedése! - bámultam fel egyenesen az égre mosolyogva. - Boldoggá teszed! Teljesen oda van érted.. - mondtam teljes komolysággal. Szerettem nézni, hogy a barátaim egymásra találnak. Bár Jennit csak azóta ismerem, mióta Krisztián bemutatta, de ennyi idő alatt is szinte a legjobb barátnők lettünk. Úgy szeretik egymást, ahogy csak kevés ember képes. Mindig is egy olyan boldog, harmónikus kapcsolatról álmodoztam, mint az övék. Rengeteget vagyunk együtt, de fél év alatt soha nem láttam őket veszekedni, vagy akár csak rosszkedvűnek.
- Igyekszem. - motyogta, és mintha ő is ugyan azokon gondolkodott volna el, mint én.
Így feküdtünk csendben, a saját gondolatainkba mélyedve. Ezt pár perc múlva a fiúk hangos ordítása törte meg. Egymásra néztünk, és egyszerre forgattuk meg a szemünk vigyorogva.
Másodperceken belül meg megjelent mellettünk Krisztián. Egyből Jenni fölé mászott és végig simított az oldalán.
- Kicsiim... - suttogta. Nem csókolták meg egymást, de a szájuk pár milliméterre volt egymástól. Hirtelen nyomott egy puszit a nyakára, majd arrébb húzódott és lefeküdt közénk, mit sem törődve azzal, hogy nincs elég hely neki. Vigyorogva puszit nyomott az arcomra, majd vissza fordult Jennihez és oldalról átölelte.
- Tamás? - néztem körbe szememmel utána kutatva.
- Rajongózik...ti eleget napoztatok már csajok? - kérdezte.
- Nem hinném... - vigyorodtam el.
- Hihetetlenek vagytok! - rázta a fejét durcásan. - Ennek semmi értelme.
- Olyan vagy... - utánoztam a sértődöttségét.
- Milyen?? - vonta fel a szemöldökét kíváncsian, miközben felém fordult és figyelmeztető pillantást vetett rám, jelezve, hogy ha jót akarok ne mondjam ki amit gondolok.
- Olyan... - kezdtem újra és gondolkodni kezdtem.
- Olyan pasi! - segített ki Jenni nevetve.
- Pff.. - nyögte Krisz tömören kifejtve a véleményét.
- Ettől leszek mediterrán! - emelte fel a kezét Jenni, hogy végig nézzen rajta. - Úgy hallottam azokat bírod! - vigyorgott.
- Az az előtt volt, hogy téged megismertelek! - vágta rá Krisztián és még közelebb húzódott hozzá.
- Kicsim... - végig simított az arcán, ő pedig egyből fölé gördült. Lassan kezdték kóstolgatni egymás ajkait, majd egyre jobban megfeledkeztek magukról, és csak akkor rebbentek szét, mikor Tomika lehuppant mellénk.
- Te mikor esel így nekem? - vigyorodott el és a fejét az ölembe döntötte, majd felnézett rám.
- Öhm... majd csak titokban, mikor senki nem látja. - kacsintottam rá.
- Fogd vissza magad Tamás! - nézett rá szúrósan Krisztián. Közben Jenni mögé került, így hátulról átölelve fordult felénk.
- Mi bajod? Neked van saját hercegnőd! - nyújtotta rá a nyelvét. - Lola lehet az enyém.
- Hmm... törődöm az exeimmel!
- Soha nem is jártunk!! - fakadtam ki. A tekintetem találkozott Jenniével, de semmi neheztelést nem láttam benne. Úgyan úgy nevetett a kialakult szituáción, mint mi, bár lehet, hogy más a helyében már kellemetlenül érezné magát.
- Ne hazudj! Azt mondtad még a gyerekeink is nevelnéd! - játszotta a megbántottat.
- Ezt még át kell gondolnom...
- Azzal elkéstél! Túlléptem rajtad. Megtaláltam életem szerelmét! - mondta határozottan és ezzel nyomott egy puszit Jenni arcára. Mindenki nevetni kezdett, de ő csak a vállára fektette a fejét és lehunyta a szemét.
- Most már csinálhatom?? - szólalt meg Tomika pár perc múlva.
- Ühhüm. - motyogta Krisztián, és próbált arrébb fordulni, de láttam ahogy rá kacsint. Nem volt időm rákérdezni, mert abban a pillanatban Tomika felkapott és a a karjában kezdett hurcolni. Krisz ugyan így tett Jennivel, aki hozzám hasonlóan rögtön kapálózni kezdett.
- Most meg mit csinálsz? - ordítottam Tomika fülébe, de nem törődött velem.
- Krisztián tegyél le!!! - kiabálta Jenni is, megsejtve, hogy mire készülnek. Ahogy előre néztem láttam, hogy az óriási szökőkút felé közeledünk és kikerekedtek a szemeim.
A fiúk mit sem törődve a ruhájukkal a vízbe gázoltak velünk, és én már a vízzuhatag alatt is voltam. Köhögve jöttem fel, miközben elkaptam Tomika kezét és próbáltam magamhoz húzni. Körbenézve láttam, hogy Jenni is ugyan így járt, de Krisztián neki már készségesen segített kijutni. Át akarta ölelni, de ő tüntetően a medence oldalához vonult. Kószán rám pillantott és egyszerre felnevettünk a szerencsétlenségünkön. "
- Lolaa.. - halottam meg egy újabb hangot a hátam mögül. Mikor hátra fordultam Krisztián állt előttem egy boxerben, kócos hajjal, Tomikáéra hasonlító karikás szemekkel. Hihetetlenül édes látványt nyújtott így, és késztetést éreztem rá, hogy átöleljem, de végül mégis a helyemen maradtam.
- Miért nem alszol? Megijedtem, mikor nem voltál mellettem! - lassan mellém lépett és a fejét a vállamra hajtotta.
- Mit gondoltál, hogy elraboltak az ufók? Egyszerűen nem vagyok álmos, és amúgy is lassan fel kellett volna kelnem. De azt hiszem rád rád férne. - ő elhúzódott én pedig végig simítottam az arcán, vöröslő szemei mellett.
- Nélküled nem akarok!
- Akkor gyere! - fogtam meg hirtelen a kezét és mindent ott hagyva a konyhában vissza indultam a szobába.
AJÁNLOM AZ OLDALT
Súgó
Új hozzászólás
Frissítés
Friss hozzászólások