Értetlenül sétáltam ki a konyhába, hátha valakitől magyarázatot kapok erre a dologra.
Kint egyből Tomikába ütköztem, aki közel sem barátságos szemekkel méregetett.
- Lolával meg mit csináltál? - esett nekem.
- Mi? Nem csináltam semmit! - mentegetőztem, bár tulajdonképpen nem nagyon volt miért.
- Reggel nem úgy tűnt... - húzta fel a szemöldökét.
- Hová ment? - sóhajtottam. Ő egyből védekezőn maga elé emelte a kezeit.
-Honnan tudjam? De az tuti, hogy szomorú volt. - megvonta a vállát és hátat fordított nekem. Úgy tűnik a Lola állapota iránti érdeklődése sem tartott tovább annál, hogy számon kérhesse rajtam.
Felemeltem a kezemben tartott papír lapot, pár másodpercig bámultam, majd hirtelen elsüllyesztettem a tréning gatyám zsebében és a fürdő felé indultam.
20 perc alatt rendbe szedtem magam és már indultam is volna, de egyszerűen fogalmam sem volt hova raktam a kocsikulcsomat. Még az a gondolat is átfutott az agyamon, hátha Lola tette el valahova, ha esetleg meg akarnám keresni, de mielőtt tényleg elgondolkozhattam volna rajta megpillantottam a nagydarab kulcscsomót az asztal közepén, ahol ha jól emlékeztem 1 perccel ezelőtt még Tamás pulcsija volt.
(...)
A lakáskulcsa már régóta nálam volt, így mikor oda értem és zárva találtam mindent, a bejutás akkor sem okozott gondot.
Lassan lépkedtem egyre beljebb, hátha mégis itthon van, de csak az üres sötétség fogadott. Szerencsétlenül kezdtem tapogatózni a villanykapcsolót keresve, miközben lerúgtam a cipőimet.
Ahogy feloltottam a lámpát először a hirtelen jött fénytől kezdtem hevesen pislogni, de mikor körbe néztem, egy teljesen új, meglepő látvány tárult elém.
A rikító baba kék tapéta, szinte zavarta a szemem. A szemben lévő falnak, majdnem az egészét egy fehér szekrénysor takarta, ami elsősorban egy hatalmas plazma tévének adott helyet. Ez a szoba, a világos színekkel és a neon kiegészítőkkel leginkább valami modern, amerikai klubra hajazott.
Teljesen ellent mondásos volt Lola stílusával és egyszerűen elképzelhetetlennek tartottam, hogy ennyit változott volna, és még csak nem is tűnt fel...
Most már puszta kíváncsiságból indultam a hálószobája felé. Sokféle érzés kavargott bennem, és a gyomrom görcsbe rándult, ahogy a kilincsre raktam a kezem.
Nem tudtam mi fájna jobban...ha azt is, mint a ház többi részét ez a rideg, érzelemmentes, modern stílusba bújtatott üresség járja át, egytől egyig elsöpörve minden közös emlékünket, vagy ha a szobát látva ezek az emlékek mégis elő törnek.
Talán pont ez a radikális változás lényege... a felejtés. Hogy a múltunk egy apró szikrája se legyen felfedezhető, még a lakásán se...
Talán még nálam is rosszabbul viselte azt az időszakot... vagy talán csak túl paranoiás vagyok, hogy azt hiszem, őt egy kicsit is foglalkoztatják ezek a dolgok.
Amint óvatosan kinyitottam az ajtót és beléptem először nem voltam biztos benne, hogy csak képzelődöm, vagy tényleg az van előttem amit látok.
Kellemes melegség járt át, ahogy megpillantottam a régi ágyát, az unalmas fa bútorokat, a sötét, leegyszerűsített színeket...mintha egy film ismétlése peregne a szemem előtt. Ugyan ez a kép élt, mélyen elraktározva az emlékeim közt... Szinte láttam, ahogy ott fekszünk, és csak gondtalanul, elkápráztatva bámulunk egymás szemébe. Mikor egyikünket sem érdekelte a külvilág és, hogy mi lesz ezután...csak a pillanatnak éltünk és egymásnak.
Hirtelen megráztam a fejem és szinte ki menekültem a nappaliba. Egy pillanat alatt tértem vissza a valóságba és megnyugodva vettem tudomásul, hogy újra a sápadt fehér szobában vagyok...egyedül.
Percekig csak álltam egy helyben, próbálva megemészteni a látottakat.. nem sokára nyomasztóvá kezdett válni ez a nagy üresség, úgyhogy elindultam, hogy lekapcsoljam a lámpát. Ahogy azon kezdtem gondolkodni, vajon mikor jöhet haza Lola, halk kulcszörgést hallottam az ajtó másik oldaláról. Pillanatokon belül belépett a lakásba és óvatosan becsukta maga mögött az ajtót. Először megijedt, mikor meglátta az árnyékom, de hamar fedezte fel benne az alakomat, így egyből a villanykapcsoló felé nyúlt.
 

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés