- Úgy érted, hogy te és Merci...? - kérdezte suttogva.A hangja kicsit rekedt volt, szeme könnyekkel telt meg.

 - Én.. - nem tudtam mit mondani - Nagyon sajnálom, édesem. - hajtottam le a fejem, végül felnéztem rá, arcát pedig két kezem közé fogtam.

 - Krisz, mikor? - nézett rám kétségbeesetten.Sürgetően szorította meg kezem, ami még mindig arcán pihent.

 - Nem tudom pontosan.Talán két hete, de nem számított semmit. - összevont szemöldökkel pillantott rám - Hidd el. - néztem rá könyörgőn.

 - Tudom, hogy nem kérhetlek számon téged.Ezért biztosan nem.Együtt sem voltunk akkor, Krisztián. - próbált mosolyogni, de inkább hasonlított egy grimaszra.

 - Nem sebeztelek meg nagyon, ugye? - néztem rá hatalmas szemekkel.Egyszerűen tudnom kellet, muszáj.

 - Nem akarok erről beszélni. - motyogta - Én is számtalanszor megtettem ugyan ezt. Emlékszel még? - hadonászott a kezével.Soha nem láttam még ilyennek.Talán soha nem volt még ilyen 'nem törődöm'.

 - Az egészen más volt. - feleltem

 - Pont ugyan ilyen volt, de felejtsük el az egészet. - sóhajtott fel - Rendben?

 - Rajtam ne múljon. - mosolyogtam rá és átöleltem a derekát, ezzel közelebb húzva magamhoz.Egyik kezem felvezettem oldalán, érintésemtől megremegett.Mosolyogva simítottam arcára kezem, ismét.Lassan tanulmányoztam minden egyes négyzetcentiméterét, mint ha csak megakartam volna jegyezni magamnak.Önző módon, csak magamnak akartam őt.Ujjaimmal finoman cirógattam arcát, majd ajkaimat az övére tapasztottam.Kicsit habozott, aztán hajamba túrt és teljesen hozzám simult.Percek múlva húzódtunk el egymástól, homlokom az övének támasztottam.Mindketten hangosan ziháltunk.

 - Szeretlek, Hercegnőm. - mosolyogtam rá

 - Én is szeretlek. - hajtotta le a fejét, majd ismét rám pillantott.

Hirtelen kinyílt az ajtó, Tomika a fejét bedugva kukucskált be.Mérlegelve a helyzetet és azt, hogy éppen egy romantikus pillanatot tett tönkre, szemérmetlenül, hatalmas vigyorral a képén haladt felénk, majd egymástól távolabb lökve minket, feküdt be közénk.

 - Kényelmes az ágy, Tamás? - kérdeztem tőle cseppet sem barátságosan

 - Persze, Kölyök.Én sem választhattam volna jobbat. - vigyorgott rám, de szinte azonnal Lola felé fordult, majd halk beszélgetésbe kezdtek.

Nem igazán figyeltem rájuk.Igazából sokkal jobban foglalkoztatott az a gondolat, hogy lőttek az egész esténknek, Tamásnak hála.Ha kedvet kap hozzánk, illetve többnyire Lolához hosszú órákig a szobánkban van.Jó esetben vissza kapom az ágyamat, ha aludni szeretnék.Jó esetben, ez remek...

 - Figyelsz te ránk ? - legyezte előttem a kezét Tomika

 - Kicsit elkalandoztam.Miről is volt szó? - néztem rájuk kíváncsian

 - Hosszú lenne újból elmesélni.Már mindegy is. - nevetett fel

 - Srácok, azt hiszem ki megyek egy kicsit. - mutogattam az ajtó felé

 - Rendben. - hangzott egyszerre a válasz, fel sem nézve.Nem mutattak túl nagy érdeklődést.

A konyhába sétáltam, kivettem a hűtőből a kedvenc üdítőmet, majd egy pohárba töltöttem.A kezembe vettem és a nappaliba indultam, letelepedtem a kanapéra.Nem akartam az előbb történteken gondolkozni, így inkább bekapcsoltam a televíziót.Valami unalmas szappanopera nézésével ütöttem el az időt.Nem is tudom, hogy hány ilyen csöpögős filmet néztem végig, amikor végre kinyílt az ajtó.Azonnal felpattantam és a szobába vettem az irányt.

 - Jót beszélgetettek? - kérdeztem tőle.Reméltem, hogy most az egyszer észreveszi a hangomban bujkáló gúnyt.

 - Persze.Te is tudod, hogy Tomika egy őrült. - felelte vidáman.Amint ránéztem mosolygós arcára minden dühöm elszállt.

 - Mindenki tudja. - motyogtam alig hallhatóan - Azt hiszem lefekszem aludni. - mosolyogtam rá és egy apró puszit nyomtam a szája szélére, majd átsétáltam az ágy másik oldalára.Levettem a farmer nadrágot és a fölsőt, aztán bebújtam az ágyba.Hamar elnyomott az álom...

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés