Negyvenedik rész

  2011.11.28. 23:04

 

Reggel hatalmas csattanásra ébredtem. Felkaptam a fejem és oldalra fordultam, de mikor láttam, hogy Lola békésen alszik mellettem visszaejtettem a párnára. Gondoltam, biztosan megint csak Tamás bénázik a konyhában. A plafonra szegeztem a tekintetem, majd lehunytam a szemem és próbáltam arra koncentrálni, hogy újra vissza aludjak. Már éppen a határán voltam, hogy sikerül, amikor valaki újra zajongani kezdett kint.

Óvatosan, nehogy felkeltsem Lolát, kimásztam az ágyból és kisétáltam a konyhába, ahol meg is találtam Tomit. Pár másodperc múlva vettem csak, észre, hogy mellette, a konyhapultnál Orsi ül, hangosan nevetve rajta.

- Én is megtudhatnám, hogy mi ilyen vicces? - morogtam a hátuk mögül. Mindketten egyszerre fordultak felém, meglepetten. 

- Csak nem felkeltettünk? Nagyon sajnálom, de én mondtam neki, hogy semmi kedvem mosogatni. - nézett rám gúnyosan Tomi, miközben fenyegetően a még mindig vigyorgó Orsira mutatott. Ő csak megforgatta a szemét, aztán vissza fordult a kávéjához.

- Mi a fenét csináltok? Aludnánk.. Egyáltalán hány óra? És te mit keresel itt? - túrtam bele a hajamba, miközben nagyot ásítottam. Automatikusan a csuklóm felé pillantottam, de hiába akartam megtudni az időt, az üres volt.

- Igazán kedves vagy kölyök, de elnézzük, mert most keltél! Tamás mosogat, én pedig hozzá jöttem. Délután 1 múlt és Lolával lesz forgatása, úgyhogy lassan őt is felébreszthetnéd. - hadarta. Én csak kapkodtam a fejem kettőjük közt és már a mondandója elején elvesztettem a fonalat. Annyit sikerült kihámoznom belőle, hogy keltsem fel Lolát, így bólintottam és hátat fordítva nekik, a szobám felé indultam.

A választ figyelmen kívül hagyva becsaptam magam mögött az ajtót és befeküdtem az ágyba, vissza Lola mellé. Lassan hozzá bújtam nyomtam egy puszit a hajába, majd az arcomat a párnába fúrtam és aludni próbáltam. Eszem ágában sem volt felébreszteni, hogy most elmenjen mellőlem, gondoltam az is megteszi, hogyha később elviszem én Orsi helyett.

Ezzel a megoldással nyugtatva magam, lassan újra elnyomott az álom. 

Legközelebb, mikor kinyitottam a szemem már Lola keltegetett engem. Az arcomat simogatva hajolt fölém, de nekem eltartott néhány másodpercig, amíg rendesen ki tudtam venni a vonásait magam előtt.

- Kicsim.. - dünnyögtem, elfojtva egy ásítást. Ő nevetve lehajolt és nyomott egy puszit az orromra, de aztán rögtön arrébb húzódott. 

- Hello!

- Gyere vissza még egy kicsit, aludjunk! - próbáltam magam mellé húzni, de lerázta a kezem. Leugrott az ágyról és valahová arrébb sétált, ami már kiesett a látóteremből.

- Mennem kell forgatni, elviszel? - engedte el a füle mellett a kérésem. Nagyot sóhajtottam és feltornáztam magam az ágyon. Két kézzel támaszkodtam a hátam mögött a takaró pedig félig lecsúszott rólam. Mindössze egy alsónadrág volt rajtam, a hasam így teljesen fedetlen volt, de Lola még egy apró pillantást sem vetett rám. Próbáltam megyőzni magam, hogy csupán a büszkeségem miatt zavar, de tudtam, hogy nem így van. Mindig volt valami apró megjegyzése rám, vagy egyszerűen csak nem nézett levegőnek. 

Hátat fordított a nyitott szekrénynek és mellém dobott az ágyra egy farmert, valami felsővel. Én felvontam a szemöldököm, kérdőn nézve rá.

- Sietek! Kérlek... - megforgattam a szemem és elvettem a szétszórt ruhákat.

- Legalább egy puszit adjál már! - nyafogtam már egyre inkább nyűgösen. Egyébként sem sok kedvem volt felkelni, de Lola hangullata sem volt túl lelkesítő.  A puszit tulajdonképpen csak azért említettem meg, hogy tudjam, mit válaszolna.

- Kapsz, hogyha végre elindultunk! - mosolyodott el halványan, az ajtóból vissza nézve.

*

Erőszakosan húztam magamhoz és puha ajkaira tapadtam. Egy lendülettel az ölembe húztam volna, hogyha nem ütközök bele a sebváltóba, ezzel emlékezve, hogy mégis hová készültünk. Ő nagyokat pislogva húzódott el és hátradőlt az ülésén.

- Hűha. - motyogta maga elé. Elégedett vigyor terült szét az arcomon, miközben lassan beindítottam az autót.

- Velem vacsorázol ma? - vetettem fel, hátha végre véget vethetek a még ezután is fagyos hangulatnak. A próbákozásom láthatólag nem ért célt, de úgy egy perc múlva azért megszólalt.

- Minden nap együtt vacsorázunk. - mosolyodott el, kikerülve a valódi választ.

- Tudod, hogy nem erre gondoltam! - nevettem fel. - Menjünk el valahova.

- Beugorhatok hazafelé a mekibe, hogyha nem szereted amit főzök. - csatlakozott ő is. Igazán jól szórakoztunk, mindketten, de kezdett kicsit zavarni, hogy mindig eltér a témától.

- Ez nem vicces. - morogtam, erősebben szorongatva a kormányt. A tekintetem az útra szegeztem és csak a szemem sarkából néztem őt. 

-  Jól van, én csak próbáltam kíméletesen nemet mondani. - sütötte le a szemét. Ma először, igazán hasonlított magára. Olyan aranyosan bámulta a kezeit a lábán, hogy az is elkerülte a figyelmem, hogy lerázott. - Elég hosszú napom lesz, tudod, nem hiszem, hogy lesz kedvem akárhová is menni.

- Akkor nem szimplán engem akarsz kerülni? - fordultam felé. Megálltam egy piros lámpa előtt, így egyenesen rá tudtam figyelni.

- Miért akarnálak? - húzta össze a szemöldökét kíváncsian. Először az jutott eszembe, hogy talán csak túl paranoiás vagyok, de pár másodpercig csak őt néztem és azt éreztem, hogy nem kellene annyiban hagynom a dolgot.

- Kicsit furának tűnsz... - pillantottam rá aggodalmasan. Csak egy másodperc volt, mert újra vezetnem kellett, de ő is észre vette. Válaszul csak elmosolyodott és úgy válaszolt.

- Ennyi? - kérdezett vissza, miközben hátra nyúlt, hogy elvegye a táskáját a hátsó ülésről. Bekanyarodtam egy nagy irodaház parkolójába és minél gyorsabban próbáltam egy üres helyet találni. Idegesített, hogy nem tudok száz százalékosan rá koncentrálni. - Te csak ne törd ilyeneken a helyes kis buksid, nincs semmi gond. Este találkozunk és addig még hívj fel! - nyomott egy könnyű kis puszit az arcomra, majd kiszállt. Becsukta maga után az ajtót, majd gondosan megvárta, amíg elindulok. Lelkesen integetett nekem, hiába nem láthatott a sötétített üvegen keresztül.

Nem éppen ezt vártam ettől a beszélgetéstől. Még mindig úgy éreztem, hogy valami zavarja, és bármit is mond, kerüli az olyan alkalmakat, amikor ez akár szóba kerülhetne. Kivételesen örültem volna, hogyha rendesen megbeszéljük amit kell, még ha ettől kicsit rossz kedve is lett volna.

Ezek után a napom borzasztó lassan telt. Elmentem az egyik ruhaszponzoromhoz, majd egyből haza. Egészen késő délutánig otthonról intézkedtem és retusáltam, amikor újra eszembe jutott Lola. Tulajdonképpen egész nap ő járt a fejemben, de nem vettem rá magam, hogy felhívjam.

Az egyik percben még úgy éreztem, iszonyúan hiányzik és minél előbb látni akartam, aztán pedig attól féltem, hogy mi történne ha találkoznánk.

Rendeltem kaját kettőnknek, arra gondolva, hogy biztosan nem lesz kedve főzni, mikor végre hazaér. Már 11 óra volt, mikor egyedül letelepedtem az ágyamra a tv elé és kapcsolgatni kezdtem. Mikor végigjártam az összes csatornát ledobtam magam mellé a távkapcsolót és inkább csak hallgattam a csöndet.

A kezembe vettem a telefonom és Lola számát tárcsáztam.

- Szia kicsim, merre jársz? Úgy hiányzol! - kezdtem halkan beszélni, mikor felvette. Hallottam, hogy felnevet, majd még mindig mosolyogva ő is megszólal.

-De cuki vagy..már hazafelé tartok. 10 perc és ott vagyok, jó? Szeretlek... - hadarta el, szinte egy szuszra és lerakta. Kicsit meglepődtem rajta, de tulajdonképpen a lényeg az volt, hogy nemsokára itthon lesz.

*

- Ahw végre! - sóhajtottam a vállába dünnyögve. - Hoztam kaját és már nem is kell dolgoznom. Veled miújság? - kérdeztem, miközben nyomtam egy puszit a szájára, majd arrébb raktam pár hajtincsét, ezzel szabaddá téve a nyakát. Oda is nyomtam egy csókot, aztán kicsit elhúzódtam, hogy az arcára nézzek.

- Krisz,nekem ehhez most tényleg nincs hangulatom! - mosolyodott el halványan. A kanapén ültünk, egymással szemben. Két kezem a combján pihentettem, ő pedig keresztbe rakta az enyémekre a lábait, amin még a csizma is rajta volt.

- Jó persze, tudom... - morogtam, kicsit csalódottan, habár erre számítottam. Előre figyelmeztetett, hogy biztosan fáradt lesz, mikor hazaér, de azért gondoltam érdemes tennem egy próbát.

- Gyere vacsizzunk, aztán nézzünk meg valami filmet! - simogatta meg az arcom. Lassan, erőtlen mozdulatokkal húzott fel a helyemről és a konyha felé lökdösött. Ő elszaladt átöltözni valami kényelmesebbe, én pedig addig leültem az asztal mellé. Együtt megvacsoráztunk, aztán tényleg letelepedtünk a szobában az ágyra és szorosan összebújva dvdztünk.

Hamar elaludt a meleg takaró és a karjaim közt, de én még egy ideig fent voltam. Óvatosan simogattam a haját, miközben egyre kevésbé figyeltem a filmre. Nayokat pislogtam és próbáltam nyitva tartani a szemem, de lassan rajtam is felülkerekedett az álmosság, így bármennyire sem szerettem volna, elaludtam.

Súgó Még nincs hozzászólás.