-Kicsiiim! Olyan jó, hogy itt vagy. - újjongott, miközben össze vissza csókolgatott.
- Jólvan cica, de még egy hétig sem voltam lent... - nevettem.
- Ez is sok volt!
- Tomika? - kérdeztem hirtelen.
- Miután megunta, hogy csak itthon ül és siránkozik, hoyg éhes, átment Barbee- hoz, hogy csináljon neki valamit. - mesélta fintorogva.
- Oksa, Segítesz kipakolni?
- Persze. - mosolygottés felemelte az egyik táskámat, de én kivettem a kezéből. Kb húsz perc múlva fáradtan ültem le az ágyra.
- Azért ennyire nem fárasztó össtehajtani pár pólót. - gúnyolódott Merci.
- Tényleg? - kérdeztem, miközben lerántottam magam mellé. Mindketten nevetni kezdtünk, majd nyomott egy csókot a számra és felállt.
- Keresek valami vacsit. - tudtam, hogy most kell ebszélnem vele, vagy nem fog menni.
- Kicsim beszélnünk kéne. - kezdtem bele.
- Miről? - ült vissza mellém mosolyogva.
- Erről a házasságról... tudod elég nehéz lenne összeegyeztetni a karrieremmel...
- Micsoda? Szóval nem akarsz elvenni? - akadt ki. A szemében egyszerre láttam haargot és csalódottságot. A kezembe vettem az arcát és a szemébe néztem.
- Jobban nem is akarhatnám, de ez most nem fog menni. - nem voltam telejsen őszinte, de most ez kellett, hogy ne boruljon ki teljesen.
Ő csak felállt mellőlem és járkálni kezdett a szobában. Először ki akart menni, de aztán hirtelen megállt és felém fordult.
- Akkor ennyi?
- Nem! - jelentettem ki. Felálltam, odamentem hozzá és szorosan magamhoz húztam. - Ne menj el...
- Krisz döntsd el mit akarsz. Kijelented, hogy nem akarsz összeházasodni, aztán azt akarod, hogy ne menjek el...
- MI olyan bonyolult ezen? Attól, hogy nem vagyunk házasok, még együtt lehetünk. Szeretlek cica, de ez most nem fér bele. Próbáld megérteni. - tényleg nem értettem mi a baj. Millió pár van akik nem házasodnak össze, mégis teljesen jól megvannak.

- Próbáljam megérteni, hogy a vőlegényemnek fontosabb a munkája mint én? Bocs, de nem olyan egyszerű.

- Tudod milyen fontos nekem a zene. Nem csak a munkám, ez az életem... - kicsit csalódott voltam, hogy így gondolja. Merci nagyon fontos, de mindig is ezt csináltam. Ebből élek. Meg kéne, hogy értse.
- oké. - felelte egyszerűen, majd elindult kifele. Pár másodpercig csak álltam egy helyben, aztán gyorsan utána mentem, de már hallottam is az épp hazaérő Tomika röhögését. Épp beleütközött Mercibe.
- Mi a baj édesem? - vigyorgott a képébe.
- Haggyál! - lépett hátrébb tőle.
- Tomika menj be.
- Pont most?! De olyan vicces.
- Tamás! - néztem rá szúrósan.
- Jólvan megyek már...
Miután Tomika eltűnt odamentem Mercihez, de csak megálltam elötte.
- Most mi a baj?
- Én nem leszek mindig a második. Nem akarok a zongoráddal versenyezni. - mondta, majd megfordult és kiment az ajtón. Nem nagyon volt időm gondolkodni, sóhajtottam egyet, majd utána indultam.
- Várj! . kiáltottam utána, de ő mintha meg se hallotta volna. - Nem vagy második! - erre már rögtön felém fordult. Mit csinálok én? miaz, hogy nem második? Nem vagyok normális.
- Hogy érted ezt? - húzta fel a szemöldökét.
- Nem vagy második! - ismételtem. Tudtam, hogy ezt a kijelentést még meg fogom bánni. Főleg, ha Orsi is megtudja. De most ebbne a pillanatban nem foglalkoztam vele, valahogy nem akartam, hogy elmenjen. Közelebb léptem hozzá és a szemébe néztem. - Szeretlek. Maradj itt. - suttogtam.
- Csak úgy mondom. Neked mindig ez lesz a legfontosabb. - makacsolta meg magát.
- Úgy tűnik ez most megváltozik. - hazudtam. Igaza volt, nekem mindig a zene az első, de ettől szerethetek mást is... vagy más valakit.
- Komolyan gondolod? - nézett rám, még mindig bizonytalanul.Én csak lassan magamhoz húztam és megcsókoltam. - Visszajössz? - kérdeztem miközben a hajával kedztem babrálni.
- Vissza.
- Zsír! Menjünk, hadd dicsekedjek el Tomikának, hogy visszaszereztelek.
_____
-A francba! Le kellett volna, hogy kötözzelek.. - csóválta a fejét Tomika.
- Késöbb utána mentem volna - feleltem még mindig vigyorogva.
- Héé, én is itt vagyok srácok. - szólt közbe Merci.
- Jéé, tényleg. - csapott a fejére. - Akkor én már nem. - válaszolt és már el is húzott a szobájába. Mért ilyen bunkó Tomika? ennyire nem utálhatja...
Észrevettem, hogy Merci mögém sétál és puszilgatni kezd.
- Micsinálsz cica? - vigyorogtam, de ő rátapasztotta a száját az enyémre. - Hé, várj. Dolgoznom kéne...
- Szuper. - fintorgott. - Nem azt mondtad..
- Tudom mit mondtam oké? - mért kell erőltetni ezt a témát? - De teljesen nem hanyagolhatom a munkát.
- Az elöbb ígérted meg, hogy nem leszek a második. Hogy lehetsz ilyen krisz? - ordított velem.
- Nem vagy az. De a munkám se lehet utolsó!
- Oké... - felete tömören és elindult a szobám felé.Istenem...hogy mért kell ezt csinálni, Elővettem a telefonom és tárcsáztam Orsit. Kértem tőle egy kis 'hétvégi pihenőt'. Valószínüleg azért volt ilyen engedékeny, mert még nem tudja, hogy döntök. Igazából még én se vagyok biztos benne...
Mikor bementem a szobába le volt kapcsolva a villany és Mreci a fal felé fordulva feküdt az ágyon. Gyorsan bebújtam mellé és átöleltem.
- Alszol kicsim? - suttogtam. Nem válaszolt, de tudtam , hogy ébren van. - Cicaaa..
- Nem dolgozol? - kérdezte gúnyosan.
- Lemondtam. Egész hétvégén a tied vagyok. - pusziltam meg.
- Tényleg? - csillogó szemekkel fordult felém.
- Hát persze. - nevettem. Erre ő szenvedélyesen megcsókolt. Ekkor Tomika toppant be, amin már meg se lepődtem. Mindig a legjobbkor jön..
- Segítsek csomagolni cicus? - szólalt meg vigyorogva, de amint meglátott minket egymáson, az arcára fagyott a mosoly? - Hé, ti meg mit csináltok? Azthittem végre összevesztetek.
- Kibékültünk... és nemhiszem, hogy magyarázni kéne neked mit csinálunk. Mellesleg ideje lenne megtanulnod kopogni. oktattam ki, de ő csak sértődötten kivonult.
- Minket mindig megzavarnak. - motyogtam kedvetlenül, de merci csak hátradöntött és elkezdte lehámozni rólam a pólót.
- Már nem jön vissza. - suttogta, miközben a hasamat kezdte puszilgatni, mire én megborzongtam.
- Ahhw.. cica megőrjítesz.
- Tudom. - vigyorgott, majd folytatta.