...Lola próbált kimászni alóla, de Tomika lefogta és csikizni kezdte. Ő csak kapálózott és ordibált.
- Neee! Hagyd aha! Felébreszted Kriszt.
- Én? Te sikítozol kicsi lány. - vigyorgott Tomika.
- Már ébren vagyok. - szóltam közbe. Ő egyből felém fordult, Lola pedig ezt kihasználva egyből felállt és hozzám rohant. Átölelt, a fejét pedig a mellkasomba temette. Én csak a hátát simogattam és nevettem rajta.
- Mit tettél cica?
- Megbántotta DörrMe -t. - háborodott fel Tomika.
- Nemigaaaz! - tiltakozott Lola.
- Jó jó, ne ordítsatok. Szétmegy a fejem. - kértem őket.
- Ne haragudj. - nézett rám Lola.
- Csöndben is megbosszulhatom! - folytatta Tomika és elindult felénk, de én elfordítottam tőle Lolát.
- Neee...később.
- Utálom, hogy mindig megússza. - durcáskodott, mire Lola kinyújtotta rá a nyelvét. Én csak hangosan nevettem rajtuk és elkezdtem kifelé húzni Lolát.
- Unatkozom!
- Mért nem alszol? - kezdett megint aggódni.
- Nem bírok többet aludni...
- Akkor? Mit szeretnél?  - adta meg magát.
- Mondjuk... - csillant fel a szemem, de a figyelmeztető pillantása láttán vissza fogtam magam. - nézzünk filmet.
- Jó. - válaszolt egyszerűen, majd visszamentünk a szobánkba és beraktunk valami DVD-t, de perceken belül mindketten bealudtunk.
x     x     x
Kinyitottam a szemem és Lolával találtam szembe magam.
- Jó reggelt. - köszönt és kaptam egy puszit az arcomra. - Hogy vagy?
- Szia kicsim. - motyogtam fáradtan. - Mintha másnapos lennék... - feleltem és tényleg nagyon fájt a fejem.
- Szegénykém... - simogatta az arcom nevetve. - És mit kéne ma csinálnod?
- Interjú, fotózás, ének... - soroltam fintorogva. El se tudtam képzelni, hogy bármit is csináljak ma. És valamiről már tuti, hogy most elkéstem.
- Jól van, majd kimentelek.
- De édes vagy...de nem tudod mire vállalkozol. Orsi nem lesz könnyű eset. - figyelmeztettem.
- Azt hiszem megbirkózom vele. - vigyorgott. - Megleszel egyedül fél óráig?
- Mért, hová készülsz? - kíváncsiskodtam.
- Lemegyek a boltba, aztán csinálok ebédet.
- Nem akarom. - válaszoltam egyszerűen, majd az ölembe húztam. - Mondjuk... - kezdtem gondolkozni. - Tomika lemegy a boltba, aztán együtt csinálunk ebédet. Na?
- Nem hinném, hogy beszámítható állapotban van. - nevetett. - Te pedig... te se.
- Már pedig te nem mész sehova! - mondtam határozottan és már mentem is Tomika szobája felé.
- Tamáááás! Kelj fel! - ordítottam. - Hallod??? - folytattam és fejbevágtam egy párnával.
- Jézusom, mi van kölyök ég a ház? - ébredezett.
- Húzzál boltba! - vigyorogtam, egyenesen az arcába.
. Minek?
- Lola csinál ebédet. - ő szó nélkül felállt és a szekrényében kazdett keresgélni. Én visszamentem Lolához és leültem mellé az ágyra.
- Elmegy.
- Oksa. És mi legyen az ebéd?
- Nem tudom... de imádok beteg lenni, ha így elkényeztetsz! - mondtam és közelebb másztam hozzá, hogy megcsókoljam. - Aludjunk méég! - könyörögtem neki, mint egy kisgyerek.
- Dél van! - nevetett.Meglepődtem, mert úgy éreztem magam, mintha egy-két órát aludtam volna. Ezért is utálok beteg lenni...
. De én még álmos vagyok! - mondtam Lehúztam magam mellé, hozzábújtam és a hajával kezdtem játszani. Az alvásból végülis nem lett semmi, inkább beszélgettünk. Megbeszéltük, hogy mit fog főzni... és, hogy saját érdekemben én inkább távol maradok a konyhától.
Megjött Tomika, Lola pedig elkezdett főzni. Én csak ültem a szobában és interneteztem.
Facebookra és Twitterre is kiírtam:
                                         ' főzünk.zsírabuli '
                                        ' na jó én nem...csak Lola:)én még mindig betegen:S '
Mikor meguntam a netezést kimentem a konyhába, leültem és csak néztem, hogy Lola mit csinál...ez se volt sokkal izgalmasabb. Felálltam és el akartam indulni vissza a szobába, de pont csöngettek.
- Ez meg ki? - csodálkoztam és mentem ajtót nyitni. Mikor kinyitottam, szembe találtam magam a vigyorgó Dükivel és Andrissal. Ugyan azzal a lendülettel vissza is csuktam volna az ajtót, de Düki odarakta a lábát.
- Helló haver. - köszöntem és engem arrébbtolva besétáltak a lakásba.
- Szia  csajszi. - ölelte át Andris Lolát.
- Gyertek be nyugodtan... - morogtam.
- Hallom beteg vagy, jöttünk meglátogatni. - veregette meg a vállamat Düki röhögve.
- Nem igaz...csak látta a kiírásod, hogy van kaja. - kommentálta Andris.
- Hát persze...sejthettem volna. Sajnos kaja még nincs, úgyhogy akár el is mehettek. - mutattam az ajtó felé. Ők úgy néztek rám, mint valami idiótára, Lola pedig láthatóan jól szórakozott rajtunk.
- Szívesen várunk. Mi lesz a kaja?  - felelte Düki és leült.
- Hmm... mondjuk egy BiMac a mekiben? Itt van nem messze. - ajánlottam.
- Kidobsz minket? - szállt be Andris is tettetett felháborodással.
- Hát nem akartam így...de igen, lényegében kidoblak titeket. - mondtam, már vigyorogva. Felálltak és elindultak az ajtó felé. Az egyikük még morgott valamit, hogy milyen szar arc vagyok betegen.
- Én is szeretlek srácok, sziasztok! - csuktam be mögöttük az ajtót.
Lola pár perc múlva szólt, hogy kész a kaja. Én szóltam Tomikának, megebédeltünk, a délután pedig megint unalmasan telt.